Őslények az őslények ellen

Meg aztán a Manfréd és Ellie közötti romantikus szálat el is kellett varrni, ezért most itt a Jégkorszak 3., amely mindenben hozza az előző epizódokból jól ismert hangulatot és poénözönt – a gond csak az, hogy maga a történet meglehetősen vékonyra sikeredett.
Az alkotók ugyanis úgy gondolták, ha már ősállatokról van szó, ki kellene aknázni a Jurassic Park 1993-as bombasikere után kialakult dinóőrületet, ezért aztán a főhősöket jókora anakronizmussal a csupa fog, csupa karom ősgyíkok közé küldték.

A témát a második részben már megpendítették – akkor két, réges-rég jégbe fagyott, majd az olvadás során kiszabadult őshüllő terrorizálta a jégkorszak emlőseit –, és a jelek szerint úgy vélték: ha akkor bejött az ötlet, akkor nem árt még egy bőrt lehúzni a dinókról.

Mindez pedig meglehetősen erőltetetté teszi az egész sztorit: miután Ellie vemhessége nyomán Siden is eluralkodik a szülői ösztön, a kissé kótyagos lajhár elindul családot keresni. A megoldást egy baleset után a jégmező alatt találja meg három jókora tojás képében. A tojásokból hamarosan három dinógyerek kel ki, ám az idill nem tart sokáig, megjelenik ugyanis a dinómama, aki ivadékait Siddel együtt elrabolja, így a főhősök elindulnak, hogy kiszabadítsák.

A dinók fennmaradásának mikéntjére az Elveszett világból ismert választ kapjuk: a Föld egy eldugott részén fennmaradt az őshüllők továbbéléséhez szükséges mikroklíma, ahol a buja őserdőkben zavartalanul folytatják tevékenységüket a különféle szauruszok. Természetesen abban nem lenne semmi spíl, ha egy nyamvadt, növényevő Hadrosaurussal kellene megküzdeni, ezért az ellenfél egy óriási ragadozó.

Az erőltetett alaphelyzet alaposan rányomja bélyegét a mozira: mivel animációs filmről van szó, amelyet gyerekeknek szántak, túl sok véres-üldözős jelenetet nem zsúfolhattak bele, márpedig anélkül valamirevaló dinófilm nehezen képzelhető el. Így aztán olyan langyos történetet kapunk, hogy attól még egy dinótojás sem kelne ki: a főhősök baktatnak a dzsungelben, néha lenyomnak egy-egy húsevő növényt vagy néhány raptort, de a néző egy pillanatig sem érzi úgy, hogy a forgatókönyvírók akárcsak a legkisebb erőfeszítést is megtették volna annak érdekében, hogy a megszokott, jól bevált panelokhoz képest valami újszerűt is belevigyenek a sztoriba.

Ennek nyomán a Jégkorszak 3.-ról még az előző részekhez képest is sokkal inkább elmondható, hogy nem több szituációs gegek laza fonatánál, bár tény, hogy poénból legalább néhány sikerültebb belefért a filmbe. Az új főhős, a dinók világában élő, harcedzett, félszemű, a hosszas magánytól kissé megzakkant menyét például telitalálat, és az elmaradhatatlan, ezúttal romantikus kalandba keveredő motkány meg a szülési jelenet is komoly kihívást jelent a rekeszizmok számára.

Ennyi azonban nem igazán elég ahhoz, hogy a „Vége” felirat megjelenése után a néző ne azt gondolja: a kötelező hepiend ellenére a főszereplő emlősök mégiscsak áldozatul estek a dinóknak – jobban mondva annak a koncepciónak, hogy az őshüllő felbukkanása már fél siker, így aztán a másik feléhez szükséges tényezőkkel, mint például az igazi történet, már nem is nagyon érdemes foglalkozni.