Hirdetés

Sikert arattak a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárnapok Udvarhelyen

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Négy országból érkező művészek ismertették meg a gitárzene különböző árnyalatait a szombaton lezárult 9. Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárnapokon, Székelyudvarhelyen. Az ingyenes koncerteken ezúttal is számtalan érdeklődő volt, a következő kiadáson a fiatal és helyi gitárművészeket támogatnák.

Veres Réka

2016. május 29., 19:202016. május 29., 19:20

Az eddig Terra Siculorum Székelyföldi Klasszikusgitár-fesztivál néven futó esemény koncertjeit a városháza Szent István termében tartották. A Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárnapokként folytatódó rendezvényen ezúttal is maradt a minőség és a változatosság. Beke István Ferenc, a rendezvényt szervező Harmonia Cordis Egyesület elnöke szerint az újítás sikeres volt, hiszen ezúttal sok volt az érdeklődő, a hangversenyek telt ház előtt zajlottak. Szeretné, ha az elkövetkezőkben is olyan zenészek lépnének fel, akik komoly eredményeket értek el, nemzetközi versenyeken szerepeltek jól, bizonyították tehetségüket – tette hozzá.

Idén elmaradt a nemzetközi gitárverseny, ugyanis a szervezők a koncertekre fektették a hangsúlyt. Beke István Ferenc szerint ezzel több százzal csökkent a más városokból és külföldről érkező nézők száma, ám mivel fellépési lehetőséget adtak a helyi fiatal gitárosoknak, gyarapodott a helyiek száma. A tervei szerint az elkövetkezőkben továbbra is az ifjú helyi gitárosokat támogatnák a rendezvénnyel, nemcsak koncertlehetőséget nyújtanának nekik, hanem akár kurzusokat is szerveznének, ismert oktatókkal. A főszervező szerint a rendezvényen a fiataloknak lehetősége adódik megismerkedni már elismert művészekkel, érezhetik, hogy ők is megközelíthetők, nemcsak szakmai kapcsolatokat, hanem barátságokat is kialakíthatnak velük.

Beke István Ferenc szerint van egy állandó közönsége a kilencedik kiadását elérő rendezvénynek, ennek köszönhetően fejlődik mindig tovább a fesztivál. „Eddig is telt házas koncertek voltak a rendezvényen. Mindig olyan nézők jönnek el, akiket érdekel a gitárzene, ezért próbáltunk változatosságot és sokszínűséget nyújtani nekik, megismertetve a hangszer összes oldalát: többek között barokk és kortárs zenét, de flamencót is hallhattak az érdeklődők” – mondta. A gitárnapok szervezője szerint a hangszer előnye, hogy olyan nézők is betérnek a hangversenyekre, akik talán nem mennének el egy klasszikus zenei koncertre, de így megszerethetnek új stílusokat, fejlődhet a szépérzékük, rájöhetnek, menynyi lehetőség rejlik a húros hangszerben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés