2011. június 03., 10:002011. június 03., 10:00
Stier Péter, a Szatmárnémeti Északi Színház igazgatója elmondta: elégedett a résztvevők számával – a tavalyi 3000–3500 néző helyett idén körülbelül 7000-en érdeklődtek az előadások, illetve koncertek iránt. Ez főképp annak tudható be, hogy szabadtéri, ingyenes előadásaik is voltak a központban, a tűzoltótorony mellett felállított színpadon. Itt lépett fel a budapesti Benkó Dixieland zenekar is, koncertjüket különösen nagy érdeklődés övezte. Az igazgatót mindössze az zavarta, hogy a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyitó előadására nem telt meg a terem. Ettől eltekintve viszont nem panaszkodott, mint kifejtette: a stúdió-előadásoknál gyakran előfordult, hogy több volt az érdeklődő, mint ahány férőhelyük volt.
Az anyagiak kapcsán elmondta: a bevételeik elégségesnek bizonyultak a költségek fedezésére, sőt még egy kis pénzük is maradt. Az önkormányzat 220 ezer lejes támogatása mellé szponzoroktól, illetve a jegyárusításból 12 ezer euró gyűlt össze. Keresztes Attila, a színház magyar tagozatának művészeti vezetője kiemelte, hogy a multikulturalitás valóban érvényesült, ugyanis a magyar nyelvű előadásokon meglehetősen sok román, míg a román nyelvűeken elég sok magyar néző is volt. Hozzátette: ha nagyobb pénzügyi keretből gazdálkodhatnának, még több nézőt vonzana a fesztivál, több olyan rangos színházat hívhatnának meg, mint a budapesti Új Színház vagy a bukaresti Odeon Színház. Andrei Mihalache, a román társulat vezetője is elégedett volt az eredményekkel, mindössze a politikusokat hiányolta a nézőtérről. Mint elmondta, örült volna, ha legalább azok a tanácsosok eljönnek az előadásokra, akik a rendezvény támogatásáról döntöttek.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
szóljon hozzá!