2008. június 24., 00:002008. június 24., 00:00
– Hogyan került kapcsolatba a székelyudvarhelyi Nézőpont Színházzal?
– Kroó Ádámmal együtt felvételiztünk a budapesti Színművészeti Egyetemre. Jóban voltunk, és tudott róla, hogy Kaposvárra szerződtem, majd Londonba költöztem. Írt egy e-mailt, hogy van-e kedvem hazajönni, és részt venni egy előadásban. A rendezőt, Göttinger Pált még az egyetemről ismertem, a neve számomra garancia, ezért gondolkodás nélkül elvállaltam a szerepet.
– A kaposvári Csiky Gergely Színház után miért épp London volt a következő állomás?
– Kaposvárról származom, és az ottani színház hatására lettem színész. Ehhez képest csalódás volt az ott töltött időszak. Kértem egy év szabadságot, amiből aztán kettő lett, és egy hátizsákkal elindultam világot látni. Azért London, mert oda volt fapados jegy, és az angol nyelvtudásomat is rendbe akartam tenni. Biciklisfutár voltam, és pincérként dolgoztam egy arisztokrata klubban. Színházmentes környezetbe vágytam, hogy eldönthessem, akarok-e még színpadra állni.
– Ennyire kiábrándult?
– Csak maximális lelkesedéssel és hittel érdemes játszani. Akkor úgy éreztem: ez nincs meg bennem. Ma már másképp van, és ebben az udvarhelyi előadásnak is szerepe van. A Love&
Money egy áldott időszak volt. Nyolc hétig, amíg próbáltunk, mindenkinek az előadás volt a legfontosabb. Nem volt olyan, hogy délután kettőkor abba kell hagyni, mert hazament a világosító. Lelkes, energikus fiatalok csinálták – a színházhoz ez kell!
– Jess figurája közel áll Önhöz?
– Nagy találkozás volt: első perctől azt éreztem, hogy nekem ezt el kell játszanom. Ebben a szerepben mintha a saját szavaimmal beszélnék. Várom, hogy újra játszhassam, de ez nem jelenti azt, hogy meg vagyok elégedve magammal. Ha azt érzem, hogy aznap este nem ment igazán, képes vagyok órákig zokogni.
– Milyen volt átvenni az első komoly szakmai elismerést?
– Természetesen nagyon örülök neki – ki ne örülne? El voltam bizonytalanodva, szükségem volt erre a visszaigazolásra. Az viszont sokkal többet jelent, hogy előadások után vadidegenek állítanak meg az utcán, hogy megköszönjék az élményt, vagy hogy a POSZT-on Koltai Lajos, a híres operatőr gratulált.
– Ez a díj új kapukat nyithat meg…
– Az majd elválik, de tény, hogy azóta gyakrabban csörög a telefonom. Ilyen sznob ez a szakma: ahhoz, hogy jobban odafigyeljenek rád, egy díj kell, vagy hogy elmenj egy sorozatba bohóckodni.
– A televíziózás egyáltalán nem vonzza?
– Tévéjátékok érdekelnének. Játszottam már néhány filmben – még egyetemi hallgatóként dolgoztam Sándor Pállal és Jancsó Miklóssal. Nagyon szeretek forgatni, és bízom benne, hogy a jövőben több lehetőségem lesz rá.
– Van szerepálma?
– Sally a Kabaréból, és szívesen játszanék egy klasszikus darabban is, például Shakespeare- vagy Csehov-előadásban.
– Mikor láthatjuk ismét erdélyi színpadon?
– Június 30-án jár le a szerződésem a kaposvári színházzal, utána szabadúszó leszek. Többnyire Budapesten fogok dolgozni, és természetesen a Nézőpont Színházzal. Ősszel a Szent Johannát visszük itt színpadra Hargitai Iván rendezésében, tavasszal pedig újra Göttinger Pállal fogunk dolgozni. Várom.
Pengő Zoltán
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.