Hirdetés

Sharon Stone hervadó bájai

Most lehetne nemzeti büszkeségtől dagadó kebellel hirdetni, hogy a magyar géniusz újabb alkotással ajándékozta meg a világot, hiszen az Elemi ösztön 2 forgatókönyvírója, producere és operatőre is magyar, de nem tesszük. Már csak azért sem, mert a film még a nemzeti büszkeségtől majd’ szétrobbanó kebel ellenére is gyakorlatilag nézhetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. április 06., 00:002006. április 06., 00:00

A sztori szerint az első részből ismerős főszereplő, az emberek manipulálásában és a lepedőakrobatikában egyaránt zseniális írónő, Catherine Tramell ezúttal Londonban gyakorolja a manipulációt és az akrobatikát, hogy anyagot gyűjtsön új könyvéhez. A gond: már a nyitójelenettől kezdve sorra halnak meg mindazok a szereplők, akik kapcsolatba kerülnek vele, ezért őrizetbe veszik, és kirendelnek mellé egy jól menő kriminálpszichológust, dr. Michael Glasst, hogy felmérje, veszélyes lehet-e a szőke díva a társadalomra, amennyiben szabadlábon marad. Az első találkozó után veszélyes játék kezdődik kettejük között, amelynek során Catherine egyre jobban az ujja köré csavarja doktor Glasst, akinek útja óhatatlanul előbb a nő ágyába, majd a zárt osztályra vezet.
A nem túl fantáziadús, de annál sablonosabb történet jókora csalódást okoz az első rész rajongóinak, pedig emlékezhetünk, hogy már annak bemutatójakor, 1992-ben sem a briliáns sztori töltötte meg az összes vetítőtermet izzó tekintetű és párálló homlokú férfiakkal. Az egészről süt, hogy az egyetlen indok, amelyért alkotói elkészítették, az az, hogy még egyszer jókorát kaszálhassanak Sharon Stone fedetlen kebleinek mutogatásával. Ám ami tizennégy évvel ezelőtt valóban felejthetetlen élményt nyújtott megannyi felajzott kamasznak, az ma már inkább csak a hajdanvolt dicsőség szomorú árnyéka: bár kétségtelenül jó karban van, Stone kisasszony hervadozó, lassan fél évszázados bájai legfeljebb egy tizenöt éve magányosan tengődő hajótöröttet késztetnének arra, hogy egy héten keresztül minden vetítést megtekintsen. Már csak azért is, mert az első rész óta, amely explicitségével valóban műfajteremtőnek számított az erotikus thriller terén, számos hasonló, még merészebb alkotás készült, ezért aztán jóval magasabbra került az ingerküszöb.
Az eredeti sztori hiányát a néhány ágyjeleneten kívül többek között a sejtelmes látványmegoldásokkal kívánták pótolni, és a sötét és világos tónusú, rideg megvilágítású képek kellőképpen nyomasztóan is hatnak, de ez még nem elég ahhoz, hogy az Elemi ösztön második része minőségi thriller legyen. Mint ahogy az sem, hogy a londoni környezettel, a szűk éjszakai sikátorokkal a Hasfelmetsző Jack-fílinget próbálják erősíteni.
Úgyhogy a film megtekintése nem ajánlott azoknak, akik tényleg kedvelték az első részt. Az Elemi ösztön 2-vel ugyanis az alkotók az eddig imádott bálványt kegyetlenül lemészárolták egy jégcsákánnyal.

Elemi ösztön 2 (Basic Instinct 2). Amerikai erotikus thriller, 2006. Rendezte: Michael Caton-Jones. Szereplők: Sharon Stone, David Morissey, Charlotte Rampling, David Thewlis, Hugh Dancy. Írta: Joe Eszterhas, Leora Barish. Kép: Pados Gyula. Zene: Jerry Goldsmith. Értékelés az 1–5-ös skálán: 2
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés