
Fotó: Jakab Mónika
A március 27-i színházi világnap alkalmából a kolozsvári magyar teátrum – mint azt a nagyközönség már megszokhatta a pandémia előtti években – izgalmas eseményekkel várta a nagyérdeműt. Vasárnap délután színészek vezette látogatások keretében lehetett bepillantani a színfalak mögé, a színház közönség elől rejtett világába.
2022. március 27., 18:282022. március 27., 18:28
2022. március 27., 20:002022. március 27., 20:00
Számos erdélyi társulat megünnepelte vasárnap a színházi világnapot. Kolozsváron színészek által vezetett séta keretében tekinthettek be a kíváncsi érdeklődők a magyar színház kulisszái mögé,
Fotó: Jakab Mónika
A 13 órai sétát Laczkó Vass Róbert színművész, a délután háromkor kezdődőt pedig Csutak Réka színművésznő vezette. A Laczkó Vass Róbert által kalauzolt csapat a rövid színháztörténeti, építészettörténeti ismertető után betekintést nyerhetett a Carmen című operaelőadás próbájába is, illetve megszemlélhette, amint a műszaki csapat nagy gonddal és szakértelemmel bontja a hatalmas, ám könnyű anyagokból, kreatívan összerakott díszletet. Ugyanaz a műszaki csapat a séta végén már az esti Macbett című előadás díszletét szerelte.
Fotó: Jakab Mónika
A nagytermen kívül a stúdiótermet is meglátogatta a lelkes csapat, ahol a március 31-én bemutatásra kerülő Seymour – Csak véletlenül kerültem ide című, Sinkó Ferenc által rendezett darab próbafolyamatába is nyertek egy röpke betekintést, a gyerekek pedig beléphettek a díszletbe, trambulinon ugrálhattak.
ahol nem csak aktuális előadások kellékeit lehetett felfedezni az egyszerre kaotikus, de mégis rendszerezett térben, hanem évtizedekkel ezelőtti produkciók tárgyai is felbukkantak. A kellékes olyan „titkokba” is beavatta a séta résztvevőit, hogy a színészek a pezsgő helyett gyerekpezsgőt, konyak helyet fekete teát isznak.
Fotó: Jakab Mónika
A látogatás a mosodában folytatódott, ahol mindig mosnak és szárítanak valamit, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera által közösen használt épületben nagy a pörgés, szinte minden nap más előadást tartanak, napközben is a két intézmény társulatai felváltva próbálnak.
Fotó: Jakab Mónika
A séta az előtérben limonádézással zárult, illetve meg lehetett tekinteni a színházi világnap alkalmából berendezett jelmez- és plakátkiállítást is.
Fotó: Jakab Mónika
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!