
Hatállomásos romániai turnéra indul augusztus 23–29. között Magyarország egyetlen looper zenekara, az InFusion Trio.
2015. augusztus 20., 13:492015. augusztus 20., 13:49
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet szervezésében nemcsak Erdélyben, hanem a fővárosban és Tulceán is koncertezik a 2011 decemberében alakult formáció.
A zenekar tagjai mind képzett zenészek, akik a komoly- és a könnyűzene terén egyaránt jártasak. Farkas Izsák elektronikus hegedűn, Simkó-Várnagy Mihály elektromos csellón, Weisz Nándor elektronikus dobon játszik és énekel. A Cseh Tamás-programon nyertes zenekar első lemeze, a Loop me up idén tavasszal jelent meg. A koncerten a nagylemez anyagán kívül az elmúlt évek legnagyobb slágereit is előadják saját feldolgozásukban.
„Az InFusion Trio mestersége: elektronika és akusztikus hangzás, különböző műfajok és személyiségek harmóniába fésülése. A looptechnikát, az elektromos hangszereket, a kortárs popslágerek, a komolyzene és a népzene kultúráját egységbe gyúró hármas fogat összehangolásbeli virtuozitását pontosan tükrözi Loop me up című nagylemeze” – írta a zenekarról a Recorder Magazin.
Az együttes tagja, Simkó-Várnagy szerint a formáció egyediségét több elsősorban a hangszerválasztás adja, mely alapvetően egy egyedi hangzásképet ad, és látványra is eltér a megszokott felállásoktól.
Az InFusion Trio augusztus 23-án, vasárnap 19 órakor a Kolozsvári Magyar Napok keretében a New York-színpadon, augusztus 24-én hétfőn 19 órakor Besztercén a zsinagógában, augusztus 26-án, szerdán 21 órakor a Vásárhelyi Forgatagon a Teleki Tékában, augusztus 27-én csütörtökön 23 órakor Vama Vechén a Papa la Soni klubban, augusztus 28-án 20 órakor a tulceai Rowmania Fesztiválon és augusztus 29-én, szombaton 20 órától Bukarestben lép fel.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!