Hirdetés

Berlinále: Radu Jude kapta a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét

Radu Jude román rendezőnek ítélték oda a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve díjat az Aferim! című alkotásért szombaton a 65. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinálén. 

Krónika

2015. február 15., 12:462015. február 15., 12:46

A legjobb filmnek járó Arany Medvét az ellenzéki tevékenysége miatt hazájában elítélt iráni rendező, Dzsafar Panahi Taxi című munkája kapta.

„Ha tudtam volna, hogy ilyen fontos díjat kapok, komolyabban vettem volna a dolgot, amikor a filmet készítettem” – mondta Radu Jude a szombati díjkiosztón a 19. századi Havasalföldön játszódó alkotásról a közönség nevetése közepette. Az Aferim! egy szökött rabot üldöző kapitány és fia történetét meséli el, de a havasalföldi cigányok kiszolgáltatottságán túl vallási kérdésekről, a nők helyzetéről, antiszemitizmizmusról és nevelésről is szól – mondta el korábban a 37 éves román rendező.

„Az elismerés tulajdonképpen üzenet annak az intézménynek, amely a romániai kultúráért és filmművészetért felelős. Azt az üzenetet hordozza, hogy fontos támogatni a minőségi filmeket” – mutatott rá berlini beszédében Jude.

A „korhűségre” való törekvés szellemében a rendező fekete-fehér filmet forgatott, a díszletek és jelmezek pedig szintén a film archaikus jellegét hangsúlyozzák – ezeket az elemeket is értékelték a szemle szakemberei. Az Arany Medve díjas Panahi munkája „szerelmi vallomás a filmművészetnek\", és egész biztosan bevonul a klasszikusok közé – emelte ki a német főváros világhírű szemléjének díjkiosztó gáláján a nagyjátékfilmes zsűri elnöke, Darren Aronofsky amerikai filmrendező.

Panahi – akit az iráni hatóságok az idén sem engedtek el a fesztiválra, mint 2010 óta minden évben – nemcsak a rendezője, hanem a főszereplője is a filmnek, amatőr taxisként járja Teherán utcáit, és utasaival beszélgetve bemutatja az iráni társadalom számos rétegét és feszítő gondját.

A Taxi a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is elnyerte a Berlinálén. Dzsafar Panahi 2010-ben a nemzetközi zsűri tagja lett volna, de az ellene indított eljárás miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek, és továbbra sem hagyhatja el hazáját. Filmjei viszont rendszeresen szerepelnek a legrangosabb fesztiválokon, és a Parde (Zárt függöny) című alkotása 2013-ban elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét a Berlinálén.

Az idén a zsűri munkájában mások mellett az Amélie csodálatos életének francia sztárja, Audrey Tautou és a Mad Men – Reklámőrültek Emmy-díjas producere, Matthew Weiner vett részt. A testület annyira erősnek találta a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvékért versengő alkotások – 19 film – mezőnyét, hogy két kategóriában rendhagyó módon duplán osztottak díjat.

Az egyik a legjobb rendezés kategóriája, amelyben mindkét Ezüst Medve a kelet-közép-európai térség filmművészetére irányítja a figyelmet. Radu Jude filmjén kívül Mlgorzata Szumowska lengyel rendező kapta meg Body című alkotásáért. Az idén először a valamely alkotói területen – zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka – mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüst Medvét is duplán osztották ki.

A legjobb férfi és a legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét Andrew Haigh brit rendező 45 Years című munkájának két főszereplője, Tom Courtenay és Charlotte Rampling kapta meg. A legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét az El botón de nácár című spanyol filmnek ítélte oda a zsűri.

A rövidfilmes zsűri fődíját, a kategória legjobbjának járó Arany Medvét a Hosanna című dél-koreai alkotás, Na Young-kil rendezése kapta. Az Ezüst Medvével Joanna Arnow brit rendező Bad at Dancing című rövidfilmjét tüntették ki. A 20 ezer euróval járó BMW rövidfilm díjat – amelyet az autógyár támogatásával az idén először osztottak ki 2 Momoko Seto francia rendező Planet E című alkotása kapta.

A Berlinale Palastban tartott ünnepségen több mint 1600 vendég vett részt, köztük neves filmesek, mint például Wim Wenders német rendező, akit csütörtökön tiszteletbeli Arany Medve díjjal tüntettek ki életművéért.

A Berlinále a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, és a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. A 11 napos szemlén 72 országból 441 filmet mutattak be. A fesztiválon várhatóan új történelmi csúcsra emelkedik a nézők száma, erre utal, hogy a legutóbbi részadat szerint csütörtök estig 310 ezer jegyet adtak el.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés