Ada Solomon román producer kapja idén az Európai Filmakadémia koprodukciós díját az Európai Filmdíjak decemberi átadásán – jelentették be hétfőn a szervezők.
2013. november 18., 19:072013. november 18., 19:07
A filmakadémia az európai koprodukciók jelentőségét kívánja hangsúlyozni évente a Európai Koprodukciós-díj, a Prix EURIMAGES odaítélésével – ismertették az EFA honlapján. Ada Solomon húsz éve dolgozik a filmiparban, cége, a HiFilm megalapítása óta számos díjnyertes rövidfilm (Képcső), dokumentumfilm (Kapitalizmus: A mi titkos receptünk) és játékfilm megszületése körül bábáskodott producerként. A locarnói filmfesztiválon két díjat kapott és két román Gopo-díjat is elnyert Adrian Sitaru Legjobb szándék című filmje, amelynek ő volt a producere. Radu Jude Mindenki a mennybe megy című alkotása, amely szintén Solomon közreműködésével készült, hat Gopo-díj mellett a Szarajevó Szíve-díjat is elhozta. Mindkét produkció EURIMAGES-támogatással született. A kitüntetett producer a Prada Film forgalmazási igazgatója, a bukaresti NexT Nemzetközi Filmfesztivál ügyvezetője, ezen kívül három romániai filmszínház üzemeltetésében is részt vesz és tanít a bukaresti filmművészeti egyetemen. Az Európai Koprodukciós díjat december 7-én nyújtják át Berlinben, az Európai Filmdíjak gálaestjén.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!