Hirdetés

Rockballadával kezd a Maros Művészegyüttes

Ma este 7 órától rockballadával indítja az új évadot a Maros Művészegyüttes magyar tagozata. A vásárhelyi néptáncosok színházbéli kollégáikkal karöltve Kőműves Kelemen és Déva várának történetét viszik színpadra.

Szucher Ervin

2009. szeptember 10., 09:432009. szeptember 10., 09:43

Sarkadi Imre drámájának rockváltozatát a 70-es években a már akkor népszerű és termékeny Szörényi–Bródy páros szerezte, de a darab politikai áthallásai miatt az ősbemutatóra 1982-ig kellett várni. A koreográfus akkor is Novák Ferenc volt, akárcsak a ’89-es rendszerváltás után, amikor a Tataként ismert művész megváltozott üzenettel állította a budapesti Honvéd színpadára. A marosvásárhelyiek Kőműves Kelemenjét szintén az erdélyi származású, Budapesten élő Novák rendezte, munkájában Füzesi Albert tánckarvezető volt segítségére.

„Táncszínházzal korábban is próbálkoztunk, de miután 2007-ben, az István, a király nagyváradi, illetve nagyszebeni bemutatója kapcsán alkalmunk nyílt Novák Tatával dolgozni, elhatároztuk, hogy Marosvásárhelyen is színpadra viszünk egy rockballadát” – idézte fel az együttműködés kezdetét Barabás Attila Csaba igazgató. A társulatvezető elmondása szerint nagy élmény volt az ismert koreográfussal dolgozni. Nemcsak Novák Ferenc maga hozott újat a Maros Művészegyüttes életébe; a főbb férfiszerepeket a rendező a Nemzeti Színház művészeire bízta, akik első ízben lépnek a táncegyüttes parkettjére.

Kőműves Kelemen.

Zene: Szörényi Levente;
szöveg: Bródy János;
koreográfus: Novák Ferenc,
munkatársa: Füzesi Albert.

Szereplők:

Kőműves Kelemen: Tollas Gábor / Ördög Miklós Levente,
Boldizsár: Kovács Károly Botond / Szabó Gyula Győző,
Vándor: Kárp György, Anna: Kásler Magda.
Kőművesek: Barabás Levente, Csatlós Csaba, Dósa Attila, Duca Szabolcs Attila, Fazakas János, Farkas Sándor Csaba, György Károly, Kiss Gellért István, Nagy Levente Lehel, Szász Péter, Varo Huba.

Így ma este Kőműves Kelement Tollas Gábor eleveníti meg, aki Ördög Miklós Leventével került dupla szereposztásba. Boldizsárt a Magyarországról hazatérő Szabó Gyula Győző, illetve Kovács Károly Botond játssza, míg a vándort Kárp György alakítja. Az Anna szerepében a művészegyüttes énekesét, Kásler Magdát láthatjuk-hallhatjuk.

A júniusban elkezdődött próbák a nyár közepén félbemaradtak, néhány hete viszont gőzerővel folynak. Barabás elmondta, hogy a művészegyüttesben voltak olyan táncosok, akik az elején megrémültek a darab prózai részeitől, és vissza akarták adni szerepüket, azonban idővel teljesen belejöttek a számukra szokatlan szerepbe. A színészeknek valamivel könnyebb dolguk volt, állítja Kárp György. A Tompa Miklós Társulat művésze abból indul ki, hogy nem ez az első közös produkció, amit színre visznek.

„Ezzel szemben ez az első alkalom, amikor mi, színészek szereplünk a Maros Művészegyüttes előadásában. Úgy érzem, hogy mindannyian tisztességesen helytállunk, fiatal kollégáim meg egészen jól táncolnak. Ami meg az együttes tagjait illeti, meggyőződésem, hogy Kásler Magdi alakítása emlékezetes lesz a közönség számára” – értékelte bemutató előtt a produkciót a színház ismert művésze.

A rendező is elégedettnek bizonyult a színészek tánctudásával, illetve a táncosok szöveges alakításával. Novák Ferenc szerint éppen az az ifjú táncos bizonyult a legjobbnak a színészi feladatokban, aki az elején feladta volna. A drámát jellemezve, a Kossuth-díjas koreográfus úgy értékelte, a ballada mondanivalója ma is aktuális, hisz manapság is csak áldozatok árán valósulnak meg maradandó műveink.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés