2013. február 20., 07:262013. február 20., 07:26
A magyar származású fotóriporter egyébként idén lenne 100 esztendős. A jelenleg a Műcsarnok által működtetett Ernst Múzeum a Magyar Művészeti Akadémiához kerülne, és épületében nyílna meg a megalapítandó Robert Capa-központ, melynek vezetője várhatóan Kőrösi Orsolya, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház igazgatója lesz. Az új intézmény működéséhez évi 100 millió forintra lesz szükség, ebből a keretből a központ kiállításokat hozna létre, díjat alapítana, képzéseket tartana, ösztöndíjakat adományozna. Egyik fő feladata az lenne, hogy a magyar fotográfusok számára nemzetközi kapcsolatokat építsen, lehetőséget teremtsen vásárokra, nemzetközi workshopokra kijutni, illetve nemzetközi kiállítások kurátorait is meghívnák. Az Emmi kultúráért felelős államtitkársága írásos válaszában elismerte, hogy az Ernst Múzeum további hasznosítása tárgyában a tárcához érkezett egy kortárs fotográfiai központ létrehozásáról szóló kezdeményezés. Tekintettel arra, hogy a tervezet részletkérdéseiről döntés még nem született, további információt egyelőre nem közöltek. A központ nem lép fel egy általános fotográfiai gyűjtemény felépítésének igényével, s elsősorban a fotóriporteri hagyományra koncentrál majd, így létrehozása nem mond ellent a Múzeumi negyedben felépítendő Magyar Fotográfiai Múzeum koncepciójának.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.