
Fotó: Szabadi Péter
Újra színpadon a Kolozsvári Magyar Opera nagy sikerű előadása: kedden este fél héttől tekintheti meg a nagyérdemű Richard Wagner vígoperáját, a Szerelmi tilalom című művet, amely még sosem járt magyar operaszínpadon.
2017. január 09., 13:352017. január 09., 13:35
„Ha az egészet tekintve nem is tudatos dramaturgiával van dolgunk, a kotta minden egyes hangja társítható egy szereplő valamely mozzanatával. Az a célom, hogy az énekesek éljenek a zenekari árokból kapott lehetőségekkel, képesek legyenek különválasztani, mely szólamok világítják meg éppen az ő karakterüket\" – nyilatkozta Szabó Máté, az előadás rendezője.
Hozzátette, a mű cselekményét az 1920-as évek Amerikájába, pontosabban New Palermóba, az alkoholtilalom idejére tette át, ahol a filmekből jól ismert zsánerfigurák is megjelennek. Richard Wagner darabjának librettója Shakespeare Szeget szeggel című színműve alapján készült, amelyben egy erkölcscsősz zsarnok ütközik össze Palermo népével. A középpontban az álszent német kormányzó áll, akinek eltökélt célja megzabolázni a szicíliai erkölcsöket. Egy apácanövendék veszi fel a harcot a helytartóval, az általános felfordulásnak pedig egy fékevesztett karnevál után a király visszatérése vet véget.
Az előadás dirigense Selmeczi György, díszlettervezője Cziegler Balázs, jelmeztervezője Tihanyi Ildikó, koreográfusa pedig Jakab Melinda. A librettót Csákovics Lajos fordította. Az előadás szerepeiben Egyed Apollónia, Balla Sándor, Szabó Levente, Pataki Adorján, Barabás Zsuzsa, Szilágyi János, Sándor Árpád, Hary Judit, Rétyi Zsombor, Plesa Róbert, Mányoki László látható. Az előadásra jegyek vásárolhatók az opera jegypénztárában (hétköznapokon 13-19 óra között, és előadások előtt két órával, tel.: 0754-050150, 0371-395790).
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!