
Fotó: Boda Gergely
„A városi hőszolgáltató vállalat szakvéleményezése szerint a kazánház kicserélésével egyidőben fűtőtesteket is kell cserélnünk. Amennyiben az Energomur mindkét munkálatot elvégezheti, nincs ok az aggodalomra. Azonban ha a fűtőtestek lecserélésére külön versenytárgyalást kell hirdetnünk, akkor hónapokba telik, míg elkészülünk a nagyteremmel” – fejtette ki lapunk érdeklődésére Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke. Az önkormányzati vezető, aki maga is jogász, hozzátette: az intézmény jogtanácsosai megpróbálják megtalálni azt a törvényes utat, melynek alapján elkerülhető a hosszas folyamatot igénylő versenytárgyalás, és a fűtőtestek kicserélésével is az Energomurt bízhatnák meg.
A fűtésrendszer korszerűsítésével párhuzamosan zajlik a nagyterem teljes felújítása. A Bernády György egykori polgármester kezdeményezésére 1911 és 1913 között szecessziós stílusban épült Kultúrpalota hangversenytermében jelenleg teljes a felfordulás. A földszinten a padlószőnyeget cserélik, és a székeket kárpitozzák újra, a páholyokban tapétáznak, az emeleten és a karzaton a parkettet csiszolják. Közben ifj. Molnár Dénes helyi képzőművész a terem díszítőelemeit restaurálja.
A festés előtt a szakemberek megoldást találtak a kupola fölötti esővíz szivárgásának elhárítására. „Az évtizedek során, ha valami meghibásodott, azzal cserélték ki, ami éppen akadt. Most arra törekszünk, hogy mindent eredeti állapotába állítsunk vissza” – nyilatkozta a megyei önkormányzat beruházási osztályát vezető Kopacz Miklós. Első lépésként 2006-ban az épület gazdája a koncertterem főbejárata fölé visszaállíttatta azt a Ferenc József megkoronázását ábrázoló domborművet, melyet hosszú évtizedekig a színpad alá rejtve őriztek.
A mintegy 900 ezer lejre becsült felújítást teljes egészében a megyei tanács finanszírozza. A kormány mintegy 200 ezer lejjel járul a Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült épület ólomkristály ablakainak restaurálásához.
Kérdésünkre, hogy hol és mikor kezdi az őszi évadot a szintén megyei önkormányzat gondnokodása alá tartozó filharmónia, Lokodi Edit Emőke bizakodóan nyilatkozott. Mint mondta, ha sikerül a fűtés körül felmerült jogi akadályt leküzdeni, a zenészek legkésőbb október végén ismét közönség elé léphetnek. A közel százéves, a jagerndorfi Rieger testvérek által készített orgona restaurálása azonban a jövő évre marad.
Vidéki kultúrházak épülnek
Az országos kultúrházprogram keretében Maros megye húsz településéről nyújtottak be igénylést a művelődési minisztériumhoz. A szaktárca két kategóriában hirdette meg a kisvárosok, községek és falvak számára kiírt pályázatát. A minisztérium a művelődési intézmények tervezését és építését, illetve a már megkezdett munkálatok befejezését támogatja. Az előbbi csoportba jobbára olyan települések pályáznak, amelyek a közeljövőben kultúrotthon nélkül maradnak, mivel az erre a célra használt ingatlant visszaszolgáltatták egykori tulajdonosának. Ebben a helyzetben van többek között Nagyernye, Bonyha, Marosszentkirály és Vajdaszentivány.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.