Hirdetés

Rendhagyó Mikszáth-centenárium Váradon

Mikszáth Kálmán halálának századik évfordulóján rendhagyó emlékestet szervez a Várad folyóirat, illetve a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata.

Nagy Orsolya

2010. június 02., 10:422010. június 02., 10:42

Hajdu Géza színművész, aki negyedszázada rendszeresen játssza az író szerepét a Mikszáth Kálmán különös házasságai című darabban, a Krónikának elmondta: a szervezők egyik fő célja az volt, hogy másképpen emlékezzenek meg idén a szerzőről, mint mostanáig. Az est meghívottja Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a balatonfüredi Tempevölgy irodalmi folyóirat főszerkesztője.

Az ő ötlete volt, hogy ilyen módon elevenítsük fel Mikszáth emlékét a centenáriumon – mondta el Hajdu. Megtudtuk: a ma esti előadás keretét az irodalomtörténész előadása adja majd, a váradi társulat színművészei pedig a szerző írásaiból, főképp országházi tudósításaiból olvasnak majd fel részleteket, miközben egy klubhelyiségbe várják a késlekedő Mikszáthot. Hajdu Géza megjegyezte: Praznovszky különösen jó humorú ember, akinek a kisujjában van a Mikszáth-életmű, és biztos benne, hogy igen jól szórakozik majd a közönség a cseppet sem száraz előadáson.

A Várad folyóirat főszerkesztője, Szűcs László lapunknak azt mondta, az emlékelőadás valójában egy rendhagyó irodalomóra szerepét tölti majd be, ahol Mikszáth Kálmán-i olvasaton keresztül próbálják bemutatni a kort, amelyben élt. „Az ötlet akkor született, amikor itt járt áprilisban a Tempevölgy folyóirat szerkesztősége, szóba került a centenáriumi évforduló, s hogy kellene csinálni valamit.

Amúgy eléggé csendben maradt ez az évforduló, máskor, másoknál sokkal kevésbé kerek számoknál is nagyobb a felhajtás” – vélekedik a főszerkesztő. Hangsúlyozta: elsősorban nem is a szeretett prózaíróról szól a mai este, sokkal inkább a környezetről, a korról, amelyben élt és alkotott. Az előadás ma este 19 órakor kezdődik a nagyváradi színház nagyszínpadán (bejárat a Madách utcai művészbejárón). Fellép Dimény Levente, Hajdu Géza, ifj. Kovács Levente, Körner Anna. A belépés ingyenes.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés