
2013. február 13., 05:282013. február 13., 05:28
Az Osonót a Mikes Kelemen Gimnázium diákszínjátszó csoportjaként alapította meg 1993-ben Salamon András, öt év után vette át a műhely vezetését Fazakas Misi, kilenc év után új alapokra helyezték a működését. A társulat a Művészeti Líceum drámatagozatából és a Művészeti Népiskola színészosztályából egyaránt frissíti tagságát.
Az Osonó fennállásának 16. évében, 2009-ben független alternatív színházműhellyé alakult. A társulatnak 20 év alatt összesen 142 tagja volt, közülük mintegy negyvenen vannak még mindig színházközelben. Fazakas Misi elmondta, az egyszerűen a Húsz éves az Osonó című éves rendezvénysorozat megnyitóját március 6-án tartják, amikor Földes László Hobo, Hármas oltár című műsorával lép fel. Fazakas elmondta, fontosnak tartották, hogy Hobo legyen az első vendégük, mert évekkel ezelőtt ügyként kezelte az Osonó által szervezett nemzetközi diákszínjátszó fesztivált, ahol ingyen fel is lépett. Április 25-én mutatkozik be Sepsiszentgyörgyön a thaiföldi Moradokmai Színházközpont, mellyel az Osonó intenzív kapcsolatot ápol. Májusban Eperjes Károly Az igazat mondd, ne csak a valódit! című irodalmi estjével lép fel, Fazakas Misi szerint az istenes versekből készült összeállítást az értékrendje miatt tartották fontosnak meghívni.
A születésnapi rendezvénysorozat részeként a Sepsiszentgyörgyön működő másik öt társulat – a Tamási Áron Színház, az Andrei Mureşanu Színház, a Háromszék Táncegyüttes, az M Studio mozgásszínházi műhely és a Cimborák Bábszínház – tagjait kihívták egy bowling-partira. Augusztusban nemzetközi drámatábort szerveznek, majd levetítik a Krétakör műhellyel készült, A papnő című előadás próbáin készült dokumentumfilmet, fotópályázatot hirdetnek Ami nem tetszik címmel, és slam-poetry estet szerveznek, ahol a népszerű Akkezdet Phiai budapesti underground hiphop duó is fellép.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.