2012. április 11., 09:382012. április 11., 09:38
Ardelean Gábor 1986 óta volt a nagyváradi filharmónia zenekarának tagja, 1992-től az elsőhegedű szólamvezetője, 1993-tól pedig a zenekar koncertmestere. A nagyszabású művet nyolc éve nem játszották Váradon. A szólistákra, énekkarra és zenekarra írt Rekviemet az Izraelből érkező Stanlex Sperber vezényli majd, aki elmondása szerint nagy rajongója a 19. századi olasz zeneszerzőnek. Sperber korábban karvezetőként is dolgozott, így a sok vokalistát felvonultató Rekviem vezénylése külön is érdekes számára – mondta el a koncertet megelőző sajtótájékoztatón.
A csütörtöki koncerten a filharmónia 35 tagú énekkara mellett Magyarország egyik legkiválóbb kórusa, a Debreceni Kodály Kórus is részt vesz, Pad Zoltán karnagy vezetésével. A hatvantagú szimfonikus zenekarhoz további négy trombitás csatlakozik erre az alkalomra, így a nyolcvantagúra kiegészülő énekkarral együtt az eddig megszokottnál sokkal többen lesznek a színpadon, ami még látványosabbá teszi az amúgy is nagyszabásúnak ígérkező produkciót. Verdi Rekviemjét holnap, április 12-én este 19 órától játssza a filharmónia. A Nagyváradi Állami Filharmónia soron következő koncertjére egyébként rendhagyó módon nem csütörtökön, hanem kedden kerül sor: a kolozsvári Brassed Up rézfúvóskvartett lép fel 18 órától klasszikus művekkel, illetve dzsesszdarabokkal.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.