
Vzárakozáson felüli sikert aratott a szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány és a Harag György Társulat közös adománygyűjtő akciója – a múlt pénteken tartott jótékonysági előadás alkalmával közel 11 ezer lej gyűlt össze beteg, illetve fogyatékkal élő gyerekek üdültetésére.
2014. február 12., 20:192014. február 12., 20:19
Koczinger Tibor, a civil szervezet vezetője, valamint Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója tegnap sajtótájékoztató keretében köszönte meg a szatmáriaknak a közreműködést. Mint elmondták: Carlo Goldoni Mirandolina című darabjának premierjén a 18 lejes belépődíjakból 8600 lej gyűlt össze, a kihelyezett urnában pedig további 2300 lejnyi adományt hagytak a nézők.
Az előadás telt házas volt – több mint 500-an tekintették meg az idei ifjúsági bérlet ajánlatában szereplő zenés vígjátékot. Bessenyei Gedő István elmondta: három éve szerveznek hasonló jótékonysági előadásokat, a mostani viszont mind nézőszám, mind bevétel szempontjából rekordnak számít.
Koczinger Tibor kifejtette: ismét bebizonyosodott, hogy a Hans Lindner Alapítvány daganatos gyerekeket, illetve ezek családját segítő Reménysugár programja nem kizárólag a szervezetük kezdeményezése, ezt ugyanis a szatmáriak már magukénak tekintik, és bőkezűen támogatják évek óta. Hozzátette: bár bízott a sikerben, a bevétel felülmúlta elképzeléseit, így valószínűleg egy helyett két tábor szervezésére nyílik lehetőségük idén nyáron.
Koczinger Tibor szerint a kedvezményezetteik körét is tudják bővíteni, terveik szerint ugyanis nemcsak daganatos gyerekeket táboroztatnak, hanem más betegségben szenvedőket is, például Down-kórosokat és autistákat is.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!