
Fotó: Gozner Gertrud
2008. október 09., 00:002008. október 09., 00:00
A kábeltelevíziós szolgáltatók által átvett és kínálatukba kötelező módon beillesztett RTV3 műsorrácsa ugyanis a kolozsvári, temesvári, bukaresti, craiovai, iaşi-i és marosvásárhelyi fiókstúdiók által készített programokból áll össze. A napi mintegy tíz órát jelentő adásidőben az új csatorna arra vállalkozik, hogy az eddig regionálisan fogható műsorokat egy országos csatorna műsorrácsába ágyazva sugározza.
„A decentralizáció jegyében a választás jogát közelebb hozzuk azokhoz, akik számára műsorainak készülnek. A nézőknek több helyi és regionális jellegű információra van szüksége” – indokolta a közszolgálati tévé új csatornájának műsorfilozófiáját Alexandru Sassu, az RTV elnöke. A 2008-ban közel fél millió eurós költségkeretből gazdálkodó RTV3 tulajdonképpen gyűjtőtégelye lesz a közszolgálati televíziók területi stúdióiban – azaz Kolozsváron, Temesváron, Bukarestben, Craiován, Iaşi-ban és legújabban Marosvásárhelyen – készülő műsoroknak. Az adó október 10-étől megtalálható lesz minden romániai kábeltelevíziós társaság programcsomagjában, a szolgáltatókat ugyanis törvény kötelezi az állam által támogatott adók viszontsugárzására. Az RTV3 megjelenése a kábeltévés csatornák között nem jelent többletköltséget az előfizetők számára, az viszont valószínűsíthető, hogy a maximális kapacitással működő szolgáltatók egy eddigi csatornát helyettesítenek majd az új adóval.
Előtérben a régió emberét
A magát a megyei és az országos információk közötti, regionális témákat feldolgozó sávba besoroló RTV3 napi mintegy tízórás, éjszaka megismételt adásidőt biztosít, amelybe a helyi stúdiók nem lineárisan, időponthoz kötötten lépnek be, hanem különböző témájú – például a helyi közigazgatással, kulturális eseményekkel, közérdekű tudnivalókkal foglalkozó – rovatokra felépített műsorterv keretében. „A regionális kérdéseket országos szinten tárgyaló új adó a területi stúdiók életképességét és érettségét bizonyítja. Az RTV3 megváltoztatja, az aktuális európai standardhoz közelíti és aktualizálja a televíziós híradás fogalmát. Az erdélyi néző számára egy bukaresti csőtörésnek nincs hírértéke, őket a kolozsvári csőtörések érintik” – sarkított a regionális eseményekre fókuszáló adót bemutató Romeo Couţi, az RTV kolozsvári stúdiójának igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón.
Változó magyar műsorok
A nemzeti kisebbségek műsorainak napi 90 percet tart fenn az RTV3. A Mindnyájan együtt című műsor hétköznaponként fél tizenegytől délig lesz követhető, a műsor első 50 percét magyar nyelvű adás tölti ki. Ez tulajdonképpen az eddig az RTV2-es csatornán sugárzott, csak az adott adáskörzetben fogható helyi stúdiók műsorainak átcsoportosítása. Bardocz Sándor, a kolozsvári stúdió magyar adásának főszerkesztője szerint ez egyaránt jelent kedvező és hátrányos változást a magyar nézők számára. „Az RTV2-n regionális stúdióként, frekvenciamegosztással működtünk. Vagyis az adott időben saját körzetében egyszerre lépett adásba minden regionális stúdió. Most viszont országosan fogható műsorral, mindennap ugyanabban az időpontban jelentkezünk. Igaz, a délelőtti, fő adásidőnek korántsem nevezhető megjelenés előnytelen, és a mi esetünkben mintegy 20 perces veszteséget is jelent. Ám nem szabad szem elől téveszteni, hogy a stúdió regionális adása továbbra is változatlanul megmarad” – jelentette ki Bardocz.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.