2012. június 22., 09:222012. június 22., 09:22
A fesztiválon a vásárhelyi Yorick Stúdió Kocsis István: A tér című monodrámáját mutatja be Török Viola rendezésében. A nagyváradi Szigligeti Színház a Liliomfival lép színpadra – Keresztes Attila rendezésében –, a színház Lilliput Társulata pedig a Mátyás király és a kolozsvári bíró bábjátékot mutatja be.
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadását, Sebestyén Aba rendezte, a POSZT-on a legjobb előadásnak járó díjjal jutalmazott Bányavirágot is láthatja majd a közönség. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata az utóbbi évekhez hasonlóan idén is meghívást kapott.
A társulat két előadással szerepel a fesztivál programjában: A három kismalac és a farkasok című kesztyűbáb-előadást, valamint a Radu Afrim által színpadra vitt Boldogtalanokat válogatták be. A temesvári Csiky Gergely Színház Németh Ákos: Deviancia című produkcióját viszi a fesztiválra, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely pedig Peter Handke Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című, Bozsik Yvette rendezte produkciót. Shakespeare A makrancos hölgyét Sorin Militaru rendezésében a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatja be.
A kézdivásárhelyi Városi Színház Feydeau Az úr vadászni jár című produkcióval mutatkozik be. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Kara hallgatóinak előadása is megtekinthető lesz Kisvárdán. A szentgyörgyi Tamási Áron Színház Katona József Bánk bánját viszi a fesztiválra, Bocsárdi László rendezésében. A Kolozsvári Állami Magyar Színház az Alain Timar rendezte Übü királyt, a Csíki Játékszín pedig a Victor Ioan Frunza rendezte Tótékat mutatja be Kisvárdán.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.