
A csíkszeredai Püsök Botondnak ítélték Angéla című dokumentumfilmjéért a vasárnap zárult nagyszebeni Astra Nemzetközi Filmfesztivál legjobb romániai dokumentumfilm-rendezőnek járó díját.
2016. október 24., 19:392016. október 24., 19:39
A nemzetközi zsűri indoklása szerint a rendező és a szülni készülő cigánylányról szóló film főszereplője között a kapcsolat közeli, így a néző betekintést nyerhet a 17 éves lány életébe, aki igyekszik megfelelni a közösség elvárásainak, mégis önmaga marad. A film óvatosan elkerüli a roma témájú filmekben oly gyakori manipulációs csapdát – olvasható a fesztivál közleményében.
A 33 perces dokumentumfilm alkotója a Sapientia EMTE fotó, film és média szakán végzett, jelenleg mesterképzős a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Angéla című filmje az idei bukaresti Docuart Festen megkapta a legjobb rendezés díját, történelmi ihletettségű Kendeffy című rövidfilmje a 16. Filmtettfeszt versenyének közönségdíjasa lett.
A diákfilmek versenyében a legeredetibb rendezőnek járó díjat a magyarországi Meggyes Krisztina kapta Those című filmjéért. A szemle negyven versenyfilmet sorakoztatott fel. Az Astra kiválóságdíját Cristi Puiu rendező kapta, akinek Sieranevada című, Oscar-díjra nevezett alkotása nyitotta meg a szebeni szemlét. „Csak egyfajta mozi létezik. Az, hogy egy alkotást fikciónak vagy dokumentumfilmnek neveznek, csupán adminisztratív címke” – vélekedett Puiu.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!