„Valaki tapasztalta már élete folyamán, hogy megállt az idő? Hogy megdermedt az óramutató, nem jött el a holnap, nem nyílt ki a sokat öntözött virág, nem főtt meg a hús, és az a lopott pillantás is véget nem érő farkasszem maradt? Nincs ilyen. Valami mindig elmúlik, és valami mindig következik” – ezekkel a sorokkal harangozta be a nagyváradi Szigligeti Színház színi társulata idei első premierjét, a pénteken bemutatandó A hetedik lépcsőfok – Hrabali mesék című előadását.
2015. január 15., 19:522015. január 15., 19:52
A darabot egy fiatal rendező, Balogh Attila vitte színpadra. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának 1988-ban született sepsiszentgyörgyi művésze azonban nem először érkezik a Sebes-Körös-parti városba, a helyi közönség már láthatta az ő rendezésében a Valahol Európában című vendégelőadást, valamint az ugyancsak szatmáriak által az elmúlt évadban színpadra vitt A nyugati világ bajnoka című produkciót.
Ezúttal a kifejező, vizuális stílusú cseh író, Bohumil Hrabal ihlette meg a Marosvásárhelyen végzett rendezőt. „A szép az, aminek hús-, kenyér- vagy sörszaga van, aminek szaftja van, ami pofátlan, szagos, pajzán és mégis vonzó. A szépség itt nem elvont fogalom, és nem is esztétikai kórusának éteri zenéje egy magasztos templomhajón. Hol groteszk, hol pedig önfeledt vagy egyszerűen csak jóleső, olykor tragikus, azaz a szép az maga az élet” – fogalmazott a rendező a produkció ajánlójában.
Az előadás dramaturgja Benedek Zsolt, míg a díszlet és a jelmez Golicza Előd, illetve Hotykai Evelin munkája. A prudukcióban a váradi társulat művészei, Ababi Csilla, Dobos Imre, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kocsis Gyula, Pitz Melinda és Tóth Tünde lép fel, de két vendégművész, Keresztes Ágnes és Bödők Zsigmond is csatlakozott a társulathoz. A bemutatót pénteken 19 órától tartják.
Az eseménydús hétvége azonban az Árkádia Bábszínházban bemutatandó előadással még nem ér véget, másnap ugyanis a Nagyvárad Tánceggyütes avatja fel új, Moscovei utcai stúdiótermét az Euripidész tragédiája nyomán készített Elektra című mozgásszínházi előadással.
A produkció különben a Sebes-Körös-partiak és a marosvásárhelyi egyetem között 2013-ban elkezdődött együttműködés eredménye, a premierre már minden jegy elkelt. Ezt követően viszont a Moszkva kávézó nagytermében folk-jam koncertet szerveznek, amelynek alkalmával a nemrég Magyar Örökség díjjal jutalmazott Pál István „Szalonna” és bandája, valamint a Saroglya zenekar zenél majd a közönségnek.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!