
2012. november 29., 12:262012. november 29., 12:26
Amint a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, Borbély László képviselő elmondta, az akkori véresen tragikus események jól kigondolt forgatókönyv szerint zajlottak.
Spielmann Mihály író, történész, levéltáros kiemelte – a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv az első, amelyet történészek írtak az akkori eseményekről, s a szakma kritériumainak megfelelően kezelték a témát.
Visszaemlékezések, vallomások jelentek már meg, de a szakma eddig „nem szólalt meg” ebben a kérdésben. És nem is sok az a 22 év, ami eltelt az események óta, ha tudjuk, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeinek, történetének első, történészek általi elemzése a szabadságharc bukása után 40 évvel jelent meg.
„A kortársak, az eseményekben részt vevők, a vásárhelyi magyarok szemszögéből nézve igencsak fontos ez a munka. Ezek a történések belénk vannak kódolva 22 év óta” – vélekedett.
Novák Csaba Zoltán szerint, mint minden munka, ez sem tökéletes. Nem is lehet az, hiszen egy egész sor dokumentumot zároltak, nem lehet hozzájuk férni. Egy későbbi kutatócsoport feladata lesz majd – ha az összes dokumentum hozzáférhetővé válik – kiegészíteni, újraírni a fekete március történetét. Ők most a fellelhető dokumentumok, a szemtanúk elbeszéléseinek, fénykép- és filmdokumentumok felhasználásával próbálták megközelíthetővé, érthetővé tenni az akkori történéseket.
László Márton a felhasznált forrásanyagról, a parlamenti vizsgálóbizottsági jelentésről, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány birtokában levő dokumentumokról, a peranyagról beszélt. Olyan, eddig nem ismert dokumentumok kerültek elő, amelyek méltán válthatnak ki csodálkozással vegyes ellenérzést a mai szemlélőből.
Egy katonasági jelentésben az áll, hogy tiszteket küldtek ki a Görgény völgyébe, hogy csillapítsák le az embereket. „A furcsa az, hogy a ma is ott élő, általunk megkérdezett falusiakból erre senki nem emlékszik” – mondta el. Ha valaki azt várta el tőlük a könyv kapcsán, hogy „most megmondják a tutit”, akkor csalódni fog. A történésznek nem szabad perdöntő bizonyítékok nélkül értékítéleteket, verdiktumokat kimondania. Márpedig ezek a perdöntő bizonyítékok még mindig zár alatt vannak. A könyv sok fotóanyaggal dokumentálja a leírtakat, részletes név-, tárgy- és helységmutatót is tartalmaz.
Bakó Zoltán
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.