2013. március 11., 07:132013. március 11., 07:13
Az esemény pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Bodrogi Gyula, a nemzet színésze, a POSZT idei díszvendége ismertette a fesztivál versenyprogramját.
A hazai és határon túli magyar színházakban 2012. március 1. és 2013. február 28. között bemutatott előadásokat az idei fesztivál válogatói, Solténszky Tibor dramaturg és Szigethy Gábor író, színháztörténész tekintette meg. A válogatókat a találkozót szervező szakmai szervezetek részéről semmiféle elvárás nem kötötte munkájukban. A nagyszínházi előadások között szerepel a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Színház, a komáromi Jókai Színház, a budapesti Vígszínház, valamint az Örkény Színház egy-egy előadása. A kamara- vagy stúdió-színházi előadások között meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió Székely Csaba Bányavakság című drámájából készült közös előadása is, amelyet Sebestyén Aba rendezett. A vásárhelyi produkció mellett ebben a kategóriában szerepel a Nemzeti Színház Gothár Péter által rendezett Kleist-műve, az Amphitryon, a Pécsi Nemzeti Színház előadásában Méhes László rendezése, a Picasso kalandjai, a Proton Színház és a Trafó közös produkciója, a Szégyen, Mundruczó Kornél Coetzee-adaptációja, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Színésznők című de Angelis-produkciója Sztarenki Pál rendezésében, valamint a kaposvári Csiky Gergely Színházban bemutatott McDonagh-darab, a Vaknyugat, amelyet Bérczes László állított színpadra. A színházak által nevezett vagy a válogatók által ígéretesnek gondolt produkciók között Szigethy Gábor 59 társulat 143 előadását, Solténszky Tibor pedig 67 társulat 131 előadását nézte meg élőben, de láttak előadásokat videofelvételen is. Sokkal több jó előadást láttak, mint ahányat végül is meghívtak – mondta Solténszky Tibor. Szigethy Gábor a mai magyar színházművészet sokszínűségét emelte ki. A válogatók a határokon túli magyar színházakat elsősorban budapesti vendégjátékokon szemlézték, de három alkalommal is jártak Romániában, láttak előadásokat Szlovákiában és Szerbiában is. Stenczer Béla fesztiváligazgató elmondta: az eddigi mintegy 170 helyett 150 millió forintból tudják az idei rendezvényt megvalósítani.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.