2009. március 20., 10:242009. március 20., 10:24
„Popp számos önarcképet festett, de ez az 1941-re datált műve a legnagyobb és talán a legszebb is mind közül. Az érett, hatvankét esztendős művész tökéletes önvallomása – a képben benne van a teljes poppi életérzés és alkotói koncepció. Kézjegyei annyira erősek és kifejezők, hogy még a laikus szemlélőnek is azonnal szembetűnnek” – mutatta be a műalkotást Felicia Grigorescu muzeológus, az intézmény művészeti osztályának vezetője.
A szakember szerint a festmény felbecsülhetetlen értékű. „Nehezen lehetne megmondani a reális értékét, hiszen egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán árvereznek Popp-képeket. Mostanában különösen felértékelődtek az eredeti műkincsek, de ez a piacág is állandóan ingadozik a gazdasági visszaesés miatt.
Annyi biztos, hogy ennek az önarcképnek az ára több ezer euró körül mozoghat, mivel reprezentatív alkotás, ugyanis keletkezésekor a művész stílusa már tökéletesen kiforrott volt. Remélem, soha sem kell megtudnunk a pontos piaci árát, mert az azt jelentené, hogy múzeumunknak meg kellene válnia tőle, és ez nemcsak az intézménynek, hanem az egyetemes kultúrának is nagy veszteséget jelentene” – fejtette ki a muzeológus.
Mint mondta, az idők során a világ minden tájára kerültek el Aurel Popp-képek, ezért idén, a művész születésének 130. évfordulójára Szatmárnémetiben nagyszabású kiállítást terveznek, amelyre az ország minden részéről és külföldről is kölcsönöznek Popp-képeket. „Rendezvényeinket egész évben a művész emlékének szenteljük. Szerintem a festmények a kiállítótermekben vannak a legjobb helyen, hiszen itt minden érdeklődő megcsodálhatja, megismerheti őket” – tette hozzá a muzeológus.
Az intézményvezető szerint a magángyűjtők sok esetben nem tárolják megfelelő körülmények között a képeket, és azokat csak szűk baráti körüknek mutatják meg. Grigorescu úgy véli, ezzel sokat veszít a társadalom és az illető művész is, hiszen a festmények fizikailag is rongálódnak, és évek múltán, a generációk cserélődésével feledésbe merülnek.
„Ha csak rövid időre is, de szeretnénk, hogy a közönség minél több Popp-festményt láthatna együtt. A művésznek anno több kiállítása volt Budapesten, ahol főiskolai tanulmányait végezte, és valószínűleg Magyarországon is maradtak képei” – véli Grigorescu. A tervek szerint a partiumi megyeszékhelyen a művész több szobrát és köztéri szobor-makettjét is kiállítják majd.
A múzeum ugyanakkor több közös rendezvényt is szervez a festőről elnevezett művészeti gimnáziummal, a végzős diákok nyaranta a mester alkotásaival egy térben mutathatják be diplomamunkáikat.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.