Hirdetés

Plágiumügy: elhatárolódott a kötetet kiadó nagyváradi alapítvány

Elhatárolódott a Varadinum Kulturális Alapítvány az általa Bihar vármegye zsidósága a letelepedéstől napjainkig címmel kiadott helytörténeti könyvtől, amelyben a szerző, Halmos Sándor plagizálta egy nagyváradi történész szövegét.

Nagy Orsolya

2011. június 14., 08:582011. június 14., 08:58

Amint arról korábban már beszámoltunk, Kupán Árpád köztiszteletben álló nagyváradi helytörténész évekkel ezelőtt gondozás és publikálás céljából juttatott el egy kéziratot Halmos Sándorhoz, a Debreceni Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatójához, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docenséhez. Miután a közlésre nem került sor, Kupán önálló kötetben adta ki anyagát Párhuzamos életrajzok címmel. Halmos Sándor azonban több részletet is felhasznált saját könyvében ebből a kéziratból anélkül, hogy a szerzőt megemlítené. Miután erre fény derült, nagyváradi értelmiségiek egy csoportja nyílt levelet juttatott el a sajtóhoz és egyéb fórumokhoz, amelyben felhívja a figyelmet a visszaélésre, és felszólítja a Halmos-kötetet gondozó alapítványt, határolódjék el a szerzőtől, akit az eset miatt a Kereszténydemokrata Néppárt Barankovics Izraelita Műhelye is kizárt tagjai közül.

Hétfőn a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke, Biró Rozália által szignált nyilatkozat jelent meg a nagyváradi Bihari Naplóban, amelyen az áll, hogy az alapítvány elhatárolódik „Halmos Sándor méltatlan eljárásától”. „Az Alapítvány kuratóriuma felkarolta és támogatta Halmos Sándor könyvének kiadását, mert úgy vélte, hogy a Bihar megyei és a nagyváradi zsidó közösség történelméről szóló monográfia hiánypótló kiadvány az utóbbi másfél-két évtized folyamán megjelent helytörténeti munkáinak sorában. A könyv szerzője azonban jóhiszeműségünket kihasználva visszaélt a bizalmunkkal. Annak ellenére, hogy az alapítványt semminemű felelősség nem terheli, mégis ezennel megköveti Kupán Árpád nagyváradi helytörténészt az őt ért sérelemért. A hasonló esetek megelőzése érdekében az alapítvány kuratóriuma a jövőben sokkal körültekintőbben fog eljárni” – áll a nyilatkozatban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés