
Fotó: A szerző felvétele
2009. június 11., 10:492009. június 11., 10:49
A kiállítást a múzeum a Székely Hírmondó hetilappal közösen szervezte. Háromszék 1849-ben Bem tábornoktól kapott először nyomdagépet, így 1849 júniusában Kézdivásárhelyen megjelent a Székely Hírmondó, a térség első hírlapja. Boér Hunor, a múzeum szakértője, a kiállítás kurátora lapunknak elmondta, Háromszéken a nyomdászat és az újságírás is 160. évfordulóját ünnepli.
Boér elmondta, a nyomdagép érkezésének idejében a Kárpát-medencében tízből kilenc ember jobbágy volt, Háromszék emancipált lakosságának viszont 65 százaléka volt szabad. Amint hozzájutottak a nyomdagéphez, rögtön megjelentették az újságot, és kiadták a Háromszék legrégibb könyvének számító Ábéczét, a forradalom viszontagságainak ellenére – mondta Boér Hunor.
A múzeum munkatársainak sikerült újra működőképessé tenni Bem tábori nyomdáját, ezen tartott bemutatót Kisgyörgy Tamás, a Charta Kiadó és Nyomda tulajdonosa. Az első háromszéki hírlap emlékét nevével is ápoló mai Székely Hírmondó szerkesztői asztalánál háromszéki sajtótörténeti kiadványokat mutattak be.
A pannókon kronologikus sorrendbe rendezve a háromszéki sajtó kiadványait tekinthették meg a résztvevők, akik azt is megtudhatták, melyik szerkesztő vállalt akár börtönbüntetést is az igazság kimondásáért, és megtekinthették az 1980-as évekbeli háromszéki szamizdat nyomdatermékeket. Boér Hunor szerint most, amikor kétségbe vonják, hogy a református egyház lenne a Székely Mikó Kollégium jogos tulajdonosa, a 150 éves iskola korszakaira is fény derül a korabeli sajtótermékekből.
A Kós Károly tervezte padokon a múzeum kertjében a látogatók a Székely Hírmondó első öt számának anyagába, valamint a magyar sajtótörténetben is nyomot hagyó háromszéki képviselők, Jókai és Mikszáth sajtótárgyú írásaiba lehetett beleolvasni. A kiállítás anyaga június 21-én tekinthető meg.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.