
2010. október 06., 09:112010. október 06., 09:11
Új székházában tartott nyílt napot tegnap a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A háromszéki önkormányzat által létrehozott és fenntartott intézmény a nemzeti bank volt sepsiszentgyörgyi épületéből költözött ki.
A Kossuth Lajos utcában található 384 négyzetméter alapterületű egykori banképületért évek óta pereskedik az ortodox egyház és a Kovászna Megyei Tanács, így biztonságosabbnak találták, ha a művelődési központ átköltözik a tavaly felújított Bazár-sor saroképületébe, a kortárs képzőművészeti galéria mellé. Imreh-Marton István, a központ igazgatója elmondta, otthonná vált számukra az új székház, ami azért is fontos, mert sokszor késő estig dolgoznak.
Az új székházban tegnap az intézmény rendezvényeit hirdető, Kolumbán Hanna által tervezett plakátokból nyílt kiállítás. A fiatal képzőművész, formatervező alkotásait bemutató tárlatot Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke nyitotta meg.
„Perverz dolog, ha politikus nyit meg egy kiállítást, de Kolumbán Hanna alkotásaiban ősi metakommunikáció jelenlétét érzem, és több képét megvásároltam” – mondta Demeter, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a művelődési központ minden kiadványán, szórólapján, plakátján érződik Kolumbán Hanna keze nyoma, „a Kolumbán Hanna-plakát háromszéki branddé vált”. A nyílt napra a központ munkatársai a Kovászna megyei kultúrotthonok vezetőit is meghívták. Megfogalmazódott, hogy a folyamatos kapcsolattartással sokat tudnak segíteni egymásnak ezek az intézmények.
Imreh-Marton István elmondta, megpróbálják az új székházba és a mögötte levő belső udvarba becsalogatni a sepsiszentgyörgyieket, ezért tegnap egész napos rendezvényt szerveztek, fellépett a Kelekótya Együttes, a Százlábú Néptáncegyüttes, a Tiberius Vonósnégyes, helyi művészek előadásában operettrészletek hangzottak el, majd a Szomszédnéni Produkciós Iroda humorestje következett.
A sepsiszentgyörgyi rendezvényre a Háromszéki Őszi Közművelődési Napok keretében került sor. Imreh-Marton István elmondta, erre az évre elfogyott a rendezvényekre szánt költségvetésük, ezért a következő hónapokat a módszertani tevékenységeknek szentelik, hiszen küldetésük a háromszéki népi kultúra hagyományainak, művészeti-kulturális értékeinek azonosítása, feltárása, megőrzése és terjesztése.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.