Hirdetés

Percre pontos jubileum a szatmári színházban: 130 éve adták át a teátrum épületét, a budapesti Nemzeti is „visszatért”

A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila és Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója a szatmári ünnepen  •  Fotó: Harag György Társulat

A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila és Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója a szatmári ünnepen 

Fotó: Harag György Társulat

Kiállítással és a budapesti Nemzeti Színház díszelőadásával is ünnepelte a szatmári színház épületének 130. „születésnapját”. A Nemzeti pénteki vendégjátéka azért is volt jelentős, mert a társulat pontosan 130 évvel ezelőtt is fellépett Szatmáron.

Krónika

2022. január 16., 11:362022. január 16., 11:36

2022. január 16., 13:212022. január 16., 13:21

A színházépület átadásának 130. évfordulóját ünnepli a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és Mihai Raicu Társulata a pénteken kezdődött, négynapos rendezvénysorozattal.

Sőt az ünnep percre pontos is volt, ugyanis ahogy annak idején, úgy most pénteken is 19.30 órai kezdettel a budapesti Nemzeti Színház művészeinek fellépése volt az est csúcspontja.

Hirdetés

A színházi előadást megelőzően a hivatalos megnyitó keretében kiállítás nyílt a színház előterében és a körfolyosóin – számolt be róla a teátrum közleménye. Az előtérben színházi relikviákat állítottak ki, melyek közül néhány színháztörténeti szempontból jelentős: sok évtizedes, sőt, évszázados szövegkönyveket, kitüntetéseket és díjakat, a társulat életében fontos szerepet betöltő direktorok pecsétjével ellátott dokumentumokat, a magyar színjátszás kiemelkedő alakjainak kézjegyeivel ellátott fotókat, olyanokét, akik Szatmárnémetiben is megmutatták tehetségüket egy-egy előadás erejére.

Információs pannók segítenek a látogatóknak megismerni a szatmári magyar és román színjátszás történetét, a folyosókon pedig plakátreprodukciókon keresztül kaphat a közönség betekintést a Városi Színház, a Népszínház, a Nottara Színház, az Állami Magyar Színház, a Kölcsey Színház és az Északi Színház múltjába – a változó megnevezések ugyanazt az épületet jelölik: a 130 éves szatmári színházét.

Felújítások a színházban

A megnyitón Nagy Orbán, a színház főigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta:

építészeti és színháztörténeti szempontból is fontos az évforduló, melyen az ékszerdobozként emlegetett épület kerül a figyelem középpontjába.

A hely, amely csodálatos találkozások helyszíne, ahol a magyar, a román és a nemzetközi drámairodalom híres figurái elevenedtek meg nagyszerű színészek előadásában. „Bízunk benne, hogy ez még hosszú időkig így is marad” – mondta a főigazgató.

„Ami személy szerint engem illet, büszke vagyok arra, hogy néhány évvel ezelőtt kisebb-nagyobb mértékben én is hozzájárultam az épület korszerűsítéséhez. Alpolgármesterként jelen voltam, amikor Ilyés Gyula akkori polgármester egy papírlap sarkára felvázolva javasolta az ötletet, amely később egy európai alapokból finanszírozott projektben valósult meg” – mondta Kereskényi Gábor polgármester, a színházat fenntartó polgármesteri hivatal vezetője. Rámutatott,

jelenleg uniós forrásból finanszírozzák azt az 1,1 millió euró értékű beruházást, amelynek keretében megújul az Ács Alajos Stúdióterem, a stúdióhoz tartozó helyiségek, a nézőtér és az épület homlokzata, de korszerűsítik a világítást és a hangtechnikát is.

Pataki Csaba megyei tanácselnök emlékeztetett: a 130 év utóbbi évtizedeinek egy részében a színház a Szatmár Megyei Tanács alárendeltsége alá tartozott, az intézmény pedig azért állta ki a hosszú évtizedek megpróbáltatásait, mert minőségi kulturális élményt adott a közösségnek. Ovidiu Caița, a Mihai Raicu Társulat művészeti igazgatója felelevenítette, a színházat bombatámadás érte, bezárták a nácik és a kommunisták, az elmúlt két évben pedig egy kultúra iránt érzékeny vírus miatt zárultak be időszakosan a színház kapui. „Valószínűleg a legnehezebb periódus nem a bombatámadás volt, hanem amikor a művészek kénytelenek voltak elhagyni az épületet” – fogalmazott.

A Nemzeti számára fontos Szatmárnémeti

Bessenyei Gedő István a zajos színházi világot jelentő épületben a csendre hívta fel a figyelmet, kérve a hallgatóságot, hallgassanak ők is bele.

Idézet
Ebben a csendben színházépítők reménykedő felszusszanása neszez. És az első világháborúba, katonának elhurcolt művészek és nézők sóhajtásai. Ebben a csendben meghallhatják Krémer Sándor hangját és a Harag Györgyét, vagy éppen a Mihai Raicuét”

– mondta a Harag György Társulat igazgatója.

•  Fotó: Harag György Társulat Galéria

Fotó: Harag György Társulat

A díszelőadás a budapesti Nemzeti Színház művészeinek vendégjátéka volt: a feszültséget végig fenntartó Sára asszony című előadással csatlakoztak az ünneplőkhöz. Az előadás rendezője, a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila mondott köszöntőt a produkciót megelőzően, hangsúlyozva, hogy a „Nemzeti” mindig is a teljes magyar nemzetben gondolkodva próbál a legtöbb helyre eljutni. Különösen fontos azonban számára Szatmárnémeti, és a Harag György Társulat, mellyel már évek óta kölcsönösen kiemelten jó kapcsolatot ápolnak. A főigazgató figyelmeztette a publikumot: a szatmári magyar társulat komoly művészi értéket képvisel, amit nemrég Magyarország legrangosabb nemzetközi színházi fesztiválján, a MITEM-en is megmutattak, zajos sikert aratva a fővárosi közönség körében.

Bessenyei Gedő István társulatigazgató korabeli sajtótudósításból felidézte, pontosan hogyan is történt a 130 évvel ezelőtti színházavatás, majd megköszönte a Nemzeti Színház igazgatójának és művészeinek, hogy segítettek hasonló módon emlékezni erre az eseményre: 130 évvel ezelőtt is a Nemzeti Színház művészei léptek először a világot jelentő deszkákra Szatmárnémetiben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés