Hirdetés

Pénzhiánnyal küszködnek a Szatmár megyei kulturális intézmények

Egyetlen kivétellel a megyei önkormányzat fennhatósága alá tartozik Szatmárnémeti valamennyi kulturális intézménye. Ezek működtetésére az idei költségvetés csak 10 hónapra elegendő összeget tud biztosítani. Szatmárnémeti és a megye RMDSZ-es képviselői az összehangolt társfinanszírozásban látják a probléma megoldását.

Végh Balázs

2009. június 10., 10:442009. június 10., 10:44

Komoly anyagi gondokkal küzd a Szatmárnémetiben működő, megyei önkormányzat által finanszírozott színház, filharmónia, múzeum, művészeti alkotóház és a népi hagyományok háza, hiszen az év elején kiszámolt költségvetés csupán 10 hónapra, azaz október végéig biztosítja zavartalan működésüket.

A színház kevesebbet kapott

Az Északi Színház csupán az első hat hónapra kapott pénzt. „Az utóbbi három évben a megye és a város fele-fele arányban biztosította intézményünk anyagi hátterét, ám erről a gyakorlatról soha nem született egyetlen írásos megegyezés sem. A megyei önkormányzat hat hónapra elegendő összeget bocsátott a rendelkezésünkre, a város azonban nem foglalt bele minket idei költségvetésébe.

Egyelőre a továbbiakban nem tudjuk, kitől várjuk az év második felének anyagi hozzájárulását” – közölte lapunkkal Stier Péter, a színház gazdasági igazgatója. Az intézményvezető szerint ígéretet kaptak arra, hogy a két önkormányzat összefog, és lehetőségeik szerint rendezi a város kulturális intézményeinek pénzügyi gondjait, ám ez az elképzelés egyelőre csak tárgyalási szintig jutott. „Véleményem szerint a városnak is be kellene szállnia a színház és a többi, kulturális célt szolgáló intézmény költségvetésébe, hiszen a célközönség több mint 70 százaléka szatmárnémeti lakos.

Pár évvel ezelőtt a város indítványozta, kerüljön át a színház teljes egészében az ő hatáskörébe, ám az akkori megyei vezetés ezt arra hivatkozva ellenezte, hogy az intézmény regionális feladatkört tölt be, így nem lehet csak és kizárólag a városé” – tette hozzá Stier, aki szerint a szatmári teátrum ugyanannyi személyzettel dolgozik, mint a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mégis fele annyi pénzből kell gazdálkodnia.

A megye a város együttműködését kéri

A Szatmár megyei önkormányzat eddig saját költségvetéséből próbálta megoldani a kulturális létesítmények finanszírozását, de idén nem jutott elegendő pénz erre. „Szeretnénk, ha a város is besegítene az említett intézmények költségeibe. Mivel a Zamfirescu városi művelődési ház kivételével mindegyik a megyei tanács alárendeltje, de közönsége nagyrészt szatmárnémeti lakos, úgy gondoljuk, ez nem jogtalan követelés részünkről.

Azt szeretnénk, ha nemcsak átmenetileg oldanánk meg ezt a kérdést, hanem a jövőre nézve egyszer és mindenkorra áthidalnánk a problémákat” – fogalmazott lapunk kérdésére Nagy Szabolcs, a megyei tanács szóvivője. Elmondta: a hónap végéig újra tárgyalóasztalhoz ül a két önkormányzat RMDSZ-es frakciója, hogy leszögezzék az együttműködés feltételeit.

A város segítene, de nincs miből

Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere szerint több mint kétmillió eurónyi összegre lenne szükség ahhoz, hogy az összes kulturális intézmény megfelelően működhessen, ám erre nincs anyagi fedezet. „Sajnos a városnak csak annyi bevétele van, mint tavaly, ám kiadásai az előző évekhez képest megnőttek.

Nemcsak a kulturális intézmények küszködnek pénzhiánnyal, hanem a szociális és sportlétesítmények is. A városi és megyei önkormányzat RMDSZ-es frakciója megpróbál közösen dönteni ezekben a kérdésekben” – nyilatkozta legutóbbi sajtótájékoztatóján a polgármester.

„Még nem tudom, miből teremtjük elő a szükséges összeget, de közösen keressük a megoldást” – mondta a városvezető, aki jelenleg úgy látja, elkerülhetetlen lesz átszervezni a jelenlegi struktúrákat. Szerinte ez elkerülhetetlenül egyes intézmények összevonásával, továbbá emberek elbocsátásával jár majd.

„Az utóbbi időszak átgondolatlan törvényalkotási folyamata miatt a helyi intézmények alkalmazottainak száma jelentősen megduzzadt. Több embert kellett felvennünk a közösségi rendőrség és a különböző szociális osztályok kötelékébe, és ez nagymértékben megterhelte a helyi költségvetést. Sajnos még nem tudjuk biztosan azt sem, mi lesz a decentralizált intézmények sorsa, honnan lesz számukra financiális keret” – részletezte Ilyés.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés