2012. december 12., 10:582012. december 12., 10:58
A kolozsvári képzőművészeti akadémia professzorát 95 évesen, vasárnap, budapesti otthonában érte a halál. Akaratának megfelelően felesége mellett helyezik örök nyugalomra.
A család közlése szerint az erdélyi, székelyszenterzsébeti születésű Abodi Nagy Béla a modern magyar és a romániai képzőművészet egyik legegyetemesebb képviselője volt. Egyszerre volt jellegzetesen magyar és sajátosan erdélyi alkotó, életműve több festői korszakot, kifejezési formarendszert hidal át és ötvöz.
Művészi tevékenysége mellett Abodi Nagy Béla közéleti szereplőként, magyar társadalmi és szakmai szervezetek vezetőjeként, egyetemi hallgatóként, egyetemi tanárként és vezetőként, tekintélyes művészként, az írott és kimondott szó mestereként is az erdélyi magyarság megmaradásáért tevékenykedett – hangsúlyozta a család.
Abodi Nagy Béla 2008 óta Budapesten élt.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.