Hirdetés

Pécs 2010: Zsolnay szülővárosának arcai

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A Pécs 2010 – Európa Kulturális Fővárosa nagyszabású rendezvénysorozat vasárnap kora esti hivatalos nyitóünnepségén Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntő szavai után Páva Zsolt polgármester nyitotta meg az évet.

Hírösszefoglaló

2010. január 11., 10:022010. január 11., 10:02

Pécs kultúrtörténete

Az ünnepi műsorban Pécs kultúrtörténeti arcait mutatták be pécsi kötődésű művészek és hírességek, valamint több száz pécsi diák közreműködésével. A nyitóünnepség előtt koronaőrök vitték be a Szent Korona másolatát a pécsi bazilikába, és Mayer Mihály megyéspüspök celebrált szentmisét a rendezvény sikeréért. Már pénteken hóesésben folytak a vasárnapi nyitányt felvezető előkészületek; a havazás Káel Csaba rendező szerint azért nem okozhatott problémát, mert a többnapos művészeti programba eleve nem épített be kockázatfüggő elemeket.

A nyitóünnepség felvezetéseként a hét végén egy karneváli menet a római kort és a korai kereszténység időszakát idézte fel, majd a humanizmust megelevenítő rendezvénysorozat következett, ezután pedig az iparosodás és a polgárosodás eseményeit idézték meg.

„Pénteken érkezett meg Plácido Domingo, az események fővédnökének videoüzenete, amelyet a nyitóünnepségre küldött” – emelte ki a rendező, aki azt is kifejtette, hogy számítottak arra, hogy az időjárás nem lesz kedvező, ezért hangfelvételekkel is készültek, a Pannon Filharmonikusok programját például már január másodikán rögzítették, a szimfonikus műveket óriáskivetítőkön közvetítették.

Pécs–Kolozsvár: Határtalan Egyetem

Január 7-én, csütörtökön Pankrácz Balázs, a Pécsi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának alelnöke kapcsolatépítés céljából Kolozsvárra látogatott. A Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégiumban tartott kötetlen hangulatú beszélgetésen részt vettek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) vezetőségi tagjai, valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem több magyar diákszenátora is.

A találkozón Pankrácz Balázs elmondta, hogy a pécsi egyetem tervei között szerepel a két egyetem közötti kapcsolatrendszer kialakítása. A magyarországi település 2010-ben Európa kulturális fővárosa, ebből az alkalomból a Pécsi Tudományegyetem Határtalan Egyetem névvel indít programot, mely diákkonferenciák szervezését is magában foglalja.

A különböző témájú konferenciákra Magyarország és Románia több területéről érkeznének diákok, akik amellett, hogy szakmai tapasztalatot szerezhetnek, hasznos kapcsolatokat alakíthatnak ki – hangzott el a találkozón.

Egyedülálló kulturális látványosság

Pécs, Magyarország egyik legvonzóbb városa kiemelkedő, sokszínű kulturális élettel büszkélkedhet – az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat pedig olyan ünnep a város számára, amelynek keretében megmutathatja értékeit, kiemelkedő kulturális örökségét és nyitottságát az új iránt – nyilatkozták a nagyszabású rendezvénysorozat szervezői. Mint kifejtették, céljuk, hogy Zsolnay szülővárosa ez évtől kezdődően olyan kulturális központtá váljon, amely új funkcióival – megújult és megszépült köztereivel, konferencia- és koncertközpontjával – az ország európai szinten is egyedülálló és versenyképes kulturális látványossága lehessen.

Az egész éves eseménysorozat keretében 350 kulturális program, mintegy 100 civil és további 80–100 regionális társprogram várja majd az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen és a környező településeken. A magántőkével együtt mintegy 50 milliárd forintot költenek a rendezvénysorozatra. Az EKF menedzsmentközpont egész évben mintegy egymillió látogatóval számol, akiknek várhatóan 20–30 százaléka lesz külföldi, ők főként a partnervárosokból, osztrák, német és horvát területekről érkeznek majd.

Három ország, három város közös vállalkozása

A csaknem 600 ezer lakosú németországi Essen Péccsel és Isztambullal együtt nyerte el az idei európai kulturális fővárosi címet. Németország nemcsak saját városának, hanem Pécsnek és Isztambulnak is szurkol az európai kulturális fővárosi vállalkozás sikeréért – erre utalt az esseni programot szombaton megnyitó beszédében Horst Köhler német államfő és Jürgen Rüttgers, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke is. Miközben természetesen Essen városa, illetve az általa képviselt Ruhr-vidék áll a német figyelem középpontjában, Köhler elnök arról is beszélt, hogy három ország, illetve három város közös vállalkozásáról van szó.

Azaz – mint arra vasárnap a sajtó is rámutatott – Essen sikere elválaszthatatlan Pécs, illetve Isztambul sikerétől, és a rokonszenv kölcsönös. Az ítéletidő ellenére a Ruhr-vidék szívének számító Essen városában több mint 100 ezren vettek részt az ünnepélyes megnyitón és a késő éjszakába nyúló kulturális, illetve zenei fesztiválon, amely méltó startját jelentette az egyéves maratoni programnak. Amely már vasárnap folytatódott a Ruhr-vidék történetét, fejlődését, illetve átalakulását bemutató, úgynevezett Ruhr-múzeum megnyitásával, ami egyike a fő attrakcióknak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés