
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Tőkés László EP-képviselő irodája szervezésében színházi előadásokra kerül sor november 11–14. között négy partiumi helyszínen.
2015. november 11., 13:312015. november 11., 13:31
Székelyhidi Ágoston Végítélet című történelmi drámáját szerda este 18 órakor Nagybányán, az Ifjúsági Házban, csütörtökön, november 12-én 19 órakor Désházán (Szilágy megye) a kultúrházban, 13-án 18 órakor Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Házban, 14-én 19 órakor Ágyán (Arad megye) a kultúrházban mutatják be.
A művet – melynek központi témája Tőkés Lászlónak az 1989-es romániai események alakulásában játszott szerepe – Meleg Vilmos és Dánielfy Zsolt színművész alkalmazta színpadra, kettejük mellett fellép még Szíki Károly, Horányi László, Varga Vilmos, Kiss Törék Ildikó, Miske László, Csutak Miklós. A Meleg Vilmos rendezte előadásra ingyenes a belépés mindenik helyszínen.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!