
Földes László Hobo is az előadók között szerepel
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nagyváradra, Aradra, Temesvárra és Dévára látogat el novemberben az Irodalmi Karaván elnevezésű kezdeményezés, amely idén harmadik alkalommal indul útnak, hogy rendhagyó irodalomórákkal és beszélgetésekkel népszerűsítse a kortárs irodalmat.
2022. október 16., 17:212022. október 16., 17:21
A Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében az év elején indult kezdeményezés keretében eddig már tíz városba jutott el az Irodalmi Karaván, és annak kortárs íróvendégei, akik telt házas előadásokon beszéltek saját műveikről, irodalmi munkájukról, valamint olyan meghatározó elődökről, mint a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes vagy a 125 éve született Tamási Áron – olvasható a szervezők közleményében.
Az események és az utazás szervezője, házigazdája Juhász Anna irodalmár, aki Tamási Áron, Pilinszky János, Dsida Jenő és Nemes Nagy Ágnes életművéhez kapcsolódó rendhagyó irodalomórákat tart az érintett városok kiemelt intézményeiben, délután pedig a Szalon-esteket és a könyvvásári beszélgetéseket moderálja.
November 2-án Nagyváradon az Ady Endre Elméleti Líceum és a Partiumi Keresztény Egyetem aulájában, másnap Aradon a Csiky Gergely Főgimnáziumban és a Jelen Házban várják a közönséget. November 4-én Temesváron a Bartók Béla Elméleti Líceumban, este a Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdiótermében lesz a program, másnap pedig a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonában és a Dávid Ferenc Unitárius Szórványközpontban lépnek fel a vendégek.

Ismét Erdélyben turnézik az Irodalmi Karaván: május 11–15. között kapcsolódhat be a közönség a budapesti Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programjába.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.
szóljon hozzá!