Hirdetés

Párbeszéd mozgásban

Bukarestben vendégszerepel a hétvégén a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, miközben zajlanak az előkészületek az október 3–5. között zajló dance.movement.theatre fesztiválra. A bukaresti Teatrul Masca színház meghívására a fővárosba utazik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a hétvégén. A társulat a Vava Ştefănescu rendezte 3 tánc Beckettre című darabot mutatja be a fővárosi közönségnek. Itthon közben zajlanak az előkészületek a dance.movement.theatre mozgásszínházi fesztiválra, ugyanis alig egy hét választ el a kulturális eseménytől, amelyre három ország neves szakembereit várják.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2008. szeptember 26., 00:002008. szeptember 26., 00:00

„Ezért is választottuk a fesztivál témájául az Alkotói párbeszéd címet, hiszen a hazaiak mellett magyarországi és szerbiai neves szakértők lesznek jelen a háromnapos eseményen” – hangoztatta Béres László, a társulat igazgatója. A fesztivál főszervezője arra is kitért, hogy a szervezési munkálatok mellett jelenleg helyi támogatók segítségével felújítják és funkcionálissá teszik a nemrég visszaszerzett stúdiótermet. A terem ugyanis több mint tíz éven át diszkóként működött és a Figura teljesen használhatatlan állapotban vette át.
A jövő hét végén egyébként három nap alatt hat előadáson és három koncerten vehet részt az érdeklődő közönség. Emellett délelőtti műhelymunkák keretében olyan neves művészektől sajátíthatják el a szakma rejtelmeit az érdeklődők, mint például Bozsik Yvette. Amint azt Béres László elmondta, már véglegesítődött a fesztivál műsorterve is. Pénteken, október 3-án este hat órakor Zéró balett  (nyisd ki a szemed, ha alszol, csukd be a szád, ha beszélsz – avagy semmit Berger Gyuláról) címmel Berger Gyula és társulata előadásával kezdődik a második dance.movement.theatre mozgásszínházi fesztivál, utána Florin Fieroiu lép színre a nimic.precis című produkcióval, illetve Carmen Cotofana a Ready-modern-Made című előadásával; késő este pedig Ágoston Béla koncertezik. Szombaton este hat órától a Five for Two-t láthatja a közönség Döbrei Dénes és Varga Heni előadásában, majd a vendéglátók Vava Ştefănescu rendezte 3 tánc Beckettre című mozgásszínházi produkciója következik, amit Vlaicu Golcea koncertje követ. Vasárnap este hat órától Bozsik Yvette Társulata mutatja be a Sárga tapéta című produkciót, majd Vámos Veronikát láthatjuk a Születőben című produkcióban. A háromnapos mozgásszínházi fesztivál Lajkó Félix koncertjével zárul.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés