
2011. június 16., 08:302011. június 16., 08:30
A péntekre tervezett évadzárón a már szokásos, ám nagy jelentőséggel bíró legjobb színész és színésznőnek járó közönségdíjat is átadják. A Tomcsa Sándor Színház a 2010/2011-es évadban számos nagyszínpadi, egyéni és stúdió-, valamint gyermekelőadással állt színpadra. Nagy Pál színházigazgató elmondta, bár a válság rányomta bélyegét az udvarhelyi társulat munkájára is, a kitűzött célokat kilencven, kilencvenöt százalékban mégis elérték. Bár az idei a legnehezebb évnek számít a színház történetében, kilenc premierrel és egy tavaly már bemutatott előadással álltak színpadra összesen százötször, ezenkívül huszonhét vendégelőadást fogadtak, és a DráMa – Kortárs színházi találkozót is megszervezték. „Ahhoz képest, hogy milyen kicsi a társulat, nagyon sokat játszottunk, a minőségen pedig mindig lehet javítani, és ez továbbra is célunk” – fogalmazott a színházigazgató, aki sajnálattal közölte, hogy a nehéz anyagi helyzet miatt két színész is arra kényszerült, hogy elhagyja a társulatot, de abban bíznak, hogy az új évad kezdetére talán sikerül visszahívni őket. Technikai emberre és más alkalmazottakra is szükség lenne, terveik szerint ezt, ha kell, akár külső munkatársakkal is megoldják a következő évadra, hiszen a művészi munka rovására mehet ez a hiányosság.
Az új évad kínálata is elkészült már, igaz, Nagy Pál szerint „kicsit szellősebb az előzőnél”, azonban csupa vidám előadás lesz, az idei évadból átvitt darabokon kívül négy felnőtteknek szóló bemutatóra és egy új gyerekelőadásra számíthat a közönség. A statisztikáik szerint azonban a válság nemcsak a társulatra, hanem a közönségre is hatott, ami jól kitűnik az eladott jegyek számát tekintve. Bérletekből viszont többet adtak el az előző évhez képest, ami főként annak tudható be, hogy a diákokat is megpróbálták bevonni. Színészeik tanév közben az iskolákat járva népszerűsítették a színházat. Terveik szerint ezt ősztől folytatják, ugyanakkor az új évadra tervezett előadásokra már júliustól bérletet lehet váltani jutányos áron. Így a bemutatóbérlet két fő részére 40 lejbe, a vidéki és nyugdíjasbérlet ugyancsak két fő részére 30 lejbe kerül a nyári időszakban. A 2011/2012-es évad próbáit augusztusban kezdi el a társulat, az első bemutatót pedig október 6-ára tűzték ki, akkor Ivan Szergejevics Turgenyev Egy hónap falun című színművét mutatják be Barabás Olga rendezésében. A pénteki évadzáró Jelmezparádé 18 órától kezdődik a művelődési házban.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!