2012. január 27., 08:092012. január 27., 08:09
A kortárs magyar írók a már bemutatott, fiókban maradt és új egyfelvonásos darabjaik felolvasó-színházi előadására, illetve megjelentetésére adhatnak be pályázatot – áll a Magyar Írószövetség közleményében. A beérkezett pályaművekből a szakmai zsűri által kiválasztott tizenkét legjobb darabot tavasszal a békéscsabai Ibsen Ház udvarán, nyáron a Szarvasi Vízi Színházban mutatják be a Békéscsabai Jókai Színház színművészei felolvasó-színházi formában. Az előadások után mindkét helyszínen közönségtalálkozót tartanak a szerző részvételével.
A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt darabot és a legtöbb közönségszavazatot kapott alkotást ősszel a Békéscsabai Jókai Színház bemutatja. Ugyanezt a két darabot a Bárka című folyóirat közzéteszi, amennyiben azok nyomtatásban még nem jelentek meg.
A felhívásra legfeljebb hatszereplős, egyfelvonásos műveket várnak, amelyeket három nyomtatott példányban február 24-éig lehet a színház címére (5600 Békéscsaba, Andrássy út 1–3) eljuttatni. A pályázat nem jeligés, tartalmaznia kell a szerző nevét, címét és gyors elérhetőségét. A feltételek között szerepel az is, hogy minden szerző csak egyetlen alkotással pályázhat.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.