
Fotó: A szerző felvétele
2011. november 16., 09:002011. november 16., 09:00
„Ritka és örömteli alkalom jubileumot ünnepelni a színpadon, hiszen a színház a pillanat művészete, s a pillanat elszáll” – mondta Meleg Vilmos, a Jutalomjáték című ünnepi műsor rendezője. Hozzátette: Erdély-szerte ritkaságszámba megy, hogy valaki öt évtizedet töltsön el egyetlen színpadon. A Jutalomjátékot a rendező szalonvígjátéknak nevezte, amelyben minden jelenet és dal magáról a színházról szól. Mint elmagyarázta, nem előírás, hogy egy jubileumi előadás így álljon össze, lehetett volna például előadói estet szervezni Halasi Erzsébetnek, de aki eljön az előadásra, az látni fogja, hogy hiába szerepel csak a műsor felében az ünnepelt, valójában az egész csakis róla szól.
„Óriási izgalom van bennem, hétfő óta görcsben van a gyomrom, és ez így is marad, amíg véget nem ér az előadás. Megtiszteltetés az élettől, hogy megérhettem pályakezdésem ötvenedik évfordulóját” – vallotta Halasi Erzsébet a tegnapi sajtótájékoztatón. A művésznő azt mondta, bár színészi karrierje nem csak sikerből és szeretetből állt, hiszen hullámvölgyekből és buktatókból is kijutott neki, mégis boldog embernek tartja magát, hiszen érzi, hogy megbecsült tagja a színésztársadalomnak, és a fiatalok is nagyon tisztelik és szeretik. Az előadást Nemlaha György állította össze Heltai Jenő és Molnár Ferenc jeleneteiből, valamint Gábor Andor, Gyöngy Pál, Lajtai Lajos, Lányi Viktor, Szilágyi György, Szirmai Albert, Weiner István, Zerkovitz Béla és mások dalaiból.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.