2011. október 11., 08:362011. október 11., 08:36
Hozzáfűzte, a tavalyi fesztiváltól eltérően nemcsak a Sapientia EMTE és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szervezi a diákfilmes seregszemlét, a Kolozsvári Művészeti és Formatervező Egyetem ugyanis visszatért a szervezőcsapatba. Szintén újdonságnak számít, hogy bemutatják a miskolci Cinefest diákfilmfesztivált, amelyen a Sapientia diákjai is részt vettek. A fesztiválon valamennyi hazai filmiskola képviselteti magát, rajtuk kívül pedig szlovákiai diákok is jelen lesznek. A szabályok értelmében a filmek hossza nem haladhatja meg a 18 percet, a húszperces filmeket azonban még elfogadják – közölte a Sapientia kolozsvári főtitkára. A diákok összesen öt kategóriában (animáció, fikció, dokumentum-, kísérleti filmek és nagyon rövid filmek) mérik össze kreativitásukat, valamennyi kategóriában díjazzák a legjobbakat, ugyanakkor kiosztanak egy fődíjat is, amelynek értéke várhatóan 3 ezer euró körül lesz. A filmfesztivált több műhelymunka kíséri, ezekre azonban a filmek vetítése előtt kerül sor, hogy a foglalkozáson részt vevő diákok is megtekinthessék társaik alkotásait. Szenkovics elmondta: tekintettel az eddig érkezett nevezésekre, idén várhatóan mintegy 130–140 film vesz részt a versenyben, ez a szám az utóbbi években állandósult. Hozzáfűzte, a szakmai foglalkozások úgynevezett „pitching fórummal” kezdődnek, amelynek az a lényege, hogy a diákok neves filmrendezőknek mutathatják be munkáikat, akik gyakorlati tanácsokkal is ellátják őket. A programot ugyanakkor alkotói műhelymunka és egy operatőri mestertanfolyam színesíti. A fesztivál költségvetése megközelítőleg 130 ezer lej, ebből 127 200 lejt a CNC állt.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.