
Romániából is sok város csatlakozott az öt közép-kelet-európai országot összefogó, KineDok elnevezésű kezdeményezéshez, amelynek keretében keddtől két hónapon keresztül egyedi filmklubbá és alternatív forgalmazási helyszínné alakul több kávéház, illetve állami intézmény.
2015. szeptember 28., 20:382015. szeptember 28., 20:38
A program keretében Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban és Romániában szerveznek vetítéseket friss, a régióban készült dokumentumfilmekből klubokban, kávézókban, galériákban, főleg olyan településeken, ahol egyébként nincs mozi. Mindegyik ország vállalta, hogy legalább 20 helyen vetítést szervez a közösen kiválasztott filmekből, a saját hivatalos nyelvén feliratozva, lehetőleg HD-minőségben.
A program romániai koordinátora a One World Romania Egyesület. Nagyváradon például a Moszkva kávéházba látogathatnak el a dokumentumfilmek rajongói, Kolozsváron a TIFF-házban, Székelyudvarhelyen az Első Emelet kávézóban, Sepsiszentgyörgyön a helyi művelődési házban, Marosvásárhelyen a J’ai Bistrot-ban, Csíkszeredában pedig a Csíki Székely Múzeum pincetermében szerveznek vetítéseket, de ugyancsak szerepel a listán többek között aradi, vajdahunyadi, jászvásári, karácsonkői, konstancai és több bukaresti és temesvári helyszín is.
Csíkszeredában csütörtökön vette kezdetét a vetítéssorozat: az Itt... mármint ott című román dokumentumfilmet láthatta a közönség, majd október és november folyamán minden csütörtökön 20 órától mutatják be a kiválasztott dokumentumfilmeket. Marosvásárhelyen kedd este 20 órától tartják az első vetítést a J’ai Bistrot-ban, a székelyudvarhelyi Első Emelet kávézóban pedig szerda délután öttől a dán–magyar koprodukcióban készült 1989 című filmet vetítik Erzsébet Rácz és Anders Ostergaard rendezésében. Udvarhelyen kétheti rendszerességgel mutatnak majd be dokumentumfilmeket.
„A KineDok új típusú nemzetközi közösség, egy egyedi filmklub, alternatív filmterjesztői platform, amely kapcsolatot teremt a kreatív dokumentumfilmek készítői és nézői között. Az indító programsorozatban 12 gondolatébresztő kelet- és közép-európai dokumentumfilmet vetítünk országonként több mint 20 rendkívüli helyszínen. A meghívás nem csupán a filmek vásznon való megtekintésére szól, hanem lehetőséget nyújt a filmkészítőkkel és szereplőkkel való személyes találkozásra, hogy baráti környezetben alkalom születhessen a filmek kapcsán felmerülő témák megvitatására” – olvasható a Kinedok.net honlapon a rendezvény leírásában. A teljes program ugyanitt érhető el.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!