Hirdetés

Öt napba sűríti az idei évad újdonságait a Szigligeti Színház

Ismét megszervezi miniévadát a nagyváradi Szigligeti Színház: keddtől szombatig a 2011/2012-es évadban bemutatott színdarabok mindegyikét újra megnézheti, aki szeretné, illetve bepótolhatja, aki még nem látta. Az előadások mellett egyéb programokkal is várja közönségét a színház.

Nagy Orsolya

2012. május 22., 08:492012. május 22., 08:49

Kedden Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát játsszák el újra. A Keresztes Attila rendezte, nagy közönségsikernek örvendő színművet közönségtalálkozó követi. Szerdán délelőtt a színház saját szerkesztésében megjelent Szigligeti című kiadványt mutatják be a közönségnek, majd délután újra utazásra invitálja a publikumot Szabó K. István rendező, társulatigazgató: David Greig Európa című drámája a Várad–Félixfürdő- vonatjáraton, illetve a fürdőhely állomásán játszódik.

Csütörtökön fotókiállítás nyílik a páholyzsebben, majd este Theodor Cristian Popescu rendezésében tekinthető meg újra Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című drámája. A szerdai és a csütörtöki előadások után is közönségtalálkozón beszélgethetnek az előadásokról a színészekkel az érdeklődők. Pénteken délelőtt a Moszkvában tartanak felolvasást a színészek Caryl Churchill Valahol című színművéből, este pedig a Léderer-malomban játsszák újra az évad utolsóként bemutatott darabját, az Oedipuszt.

Szombat délelőtt az évadról tartanak kerekasztal-beszélgetést, este pedig a miniévad zárásaképpen a Szirmai–Bakonyi–Gábor szerzőtrió Mágnás Miska című operettjét játssza a társulat Tasnádi Csaba rendezésében. Ezután kerül sor az évadzáró színészbálra, amelyen idén rendhagyó módon a társulat tagjai számára hoznak létre jótékonysági alapot.

A miniévad első napján, május 22-én, kedden a 19 órakor kezdődő Liliomfi című előadást megelőzően és a szünetekben nyereményjáték részese lehet a közönség: egy 3 lej értékű sorsjegy megvásárlásával részt vesz az előadás végén megtartott sorsoláson, melyen három, a 2012/2013-as évadra szóló bemutatóbérlet (Szigligeti-bérlet), valamint értékes tárgyi nyeremények, műszaki cikkek találnak gazdára. A közönség ugyanakkor mától szavazhat kedvenc váradi színészére a társulat honlapján.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés