
2012. augusztus 22., 00:002012. augusztus 22., 00:00
A színház október 22. és 25. között szervezi meg ötödször a DráMA című kortárs színházi fesztivált, amelyen nyilvánosságra hozzák a tavaly kiírt dráma-pályázat eredményeit is. A versenyre egyébként 217 pályamű érkezett.
Az igazgató szerint a szűkös anyagi lehetőségek miatt nem volt mód idén a színészlétszám bővítésére, tizennégy emberrel kezdik a színházi esztendőt, de továbbra sem zárkóznak el attól, hogy vendégelőadókat és rendezőket hívjanak a társulathoz. Főleg fiatal művészeket várnak, akik sajátos látásmódot és új lendületet képviselnek.
Az intézmény ősszel részt vesz a Székelyudvarhely és Eger összefogásával létrejött Agria Napok lebonyolításában is: az egri színházat fogadják. Újdonságnak számít, hogy a színház szabadtéren is kipróbálta magát augusztus 20-án este az idei Szent István-napok keretében, de a városháza udvarán tartott előadást ma megismétlik azoknak, akik nem lehettek ott.
Csurulya Csongor művészeti vezető a gyergyószentmiklósi és a csíkszeredai színházi műhelyekkel való együttműködést is kiemelte, folytatódnak ugyanis a gyermekek részére készülő színpadi projektek. A székelyudvarhelyiek a Nemfélek János, a gyergyóiak a Lúdas Matyi, a csíkiak a Tűzmadár című előadásukat viszik el partnereikhez. A közönség kérésére az előző évadban bemutatott, Terülj, terülj, asztalkám! című mesejáték idén is repertoáron marad. A felnőtteknek szánt darabok közül az Egy őrült naplója és a Mustármag című egyszemélyes produkciók lesznek benne a kínálatban. Az évad során karácsonyi-újévi műsorral, különleges március 15-i programmal készülnek, illetve olyan kapcsolatépítő és közösségnevelő rendezvényeket is szerveznek, mint a közös véradás vagy a családi nap.
Simó Márton
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.