Hirdetés

Összesen öt román és két magyar alkotás Cannes-ban

Magyar és román alkotások is bemutatkozási lehetőséget kapnak idén a 69. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, a világ legrangosabb filmes seregszemléjén.

Krónika

2016. április 19., 15:252016. április 19., 15:25

A fesztivál különböző szekcióiba összesen öt román alkotást válogattak be. Az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) című, a kísérleti filmeknek szentelt szekcióban is van román film: Bogdan Mirică Kutyák (Câini) című mozijával száll versenybe.

Két román rövidfilmet is meghívtak Cannes-ba: a Cătălin Rotaru és Gabi Virginia Şarga által rendezett 4:15 PM világvége (4:15 PM sfârşitul lumii) a rövidfilmek hivatalos versenyszekciójába, az Alexandru Badea rendezte Minden folyam a tengerbe ömlik (Toate fluviile curg în mare) pedig a Cinéfondation szekcióba került be.

A seregszemle hivatalos versenyprogramjába egyébként beválogatták a Toni Edermann című német–osztrák–román koprodukcióban készült alkotást is, amelyben két román színész, Vlad Ivanov és Alexandru Papadopol is szerepel. A film főszereplője egy német apa, aki meglepetéslátogatást tesz Bukarestben dolgozó lányánál.

Amint arról már beszámoltunk, a cannes-i fesztivál hét évtizedes történetében most először fordul elő, hogy két román rendező alkotása is versenyben van a fődíjért, az Arany Pálmáért: Cristian Mungiu – aki 4 hónap, 3 hét, 2 nap című drámájával 2007-ben már elnyerte az Arany Pálmát – Érettségi című filmjével, a román újhullám egy másik jelentős rendezője, Cristi Puiu pedig Sierra Nevada című alkotásával versenyez.

Magyar nagyjátékfilm ezúttal nem szerepel Cannes-ban, de két magyar animációs rövidfilmet is meghívtak az Azúr-partra. Andrasev Nadja A nyalintás nesze című alkotása Alexandru Badea alkotásával együtt a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban mutatkozhat be, míg Tóth Luca Superbia című alkotása a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos programban szerepel. Andrasev Nadja diplomafilmje a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékén készült.

A Cinéfondation versenyébe 2300 benevezett alkotás közül 18 vizsgafilm, közülük 14 fikciós és 4 animációs mű kapott meghívást. A kategória díjairól idén Naomi Kawase japán rendező elnökletével dönt a nemzetközi zsűri. A nyalintás nesze című 9 perces digitális rajzanimáció főszereplője nagy gonddal ápolja különleges növényeit, miközben nap mint nap figyeli őt a szomszédasszony macskája.

„Filmemet Bodor Ádám Megbocsátás című novellája inspirálta, melynek elsősorban az abszurditása ragadott meg. Az a helyzet, melyben egy hivatlan látogató a saját nappalijában figyel egy nőt mindennapi tevékenységei közepette, finom szexuális töltetet kapott. A voyeurizmustól áthatott atmoszférában a karakterek magánnyal, vágyakkal, önpusztító fétisekkel való együttélését, küzdelmét figyeljük, észrevétlenül áramolva valóság és képzelet között” – fogalmazott alkotásával kapcsolatban Andrasev Nadja.

Tóth Luca Superbia című filmje egy szerzői rövidfilm, amely a nemek közti előítéleteket és konfliktusokat térképezi fel a modern társadalomban elfogadott, tradíciókra és biológiai alapra helyezett szerepek kifordításával. A 15 perces alkotás egy képzelt társadalomban bekövetkező változást taglal több karakter aspektusából, kísérleti történetvezetéssel és pajkos életképekkel. A cannes-i seregszemlét idén május 11–22. között szervezik meg a Francia Riviérán fekvő üdülővárosban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés