
A pulzArt fesztivál szervezői bejelentették, gazdag programmal várja a közönséget a szentgyörgyi szemle
Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
Az irodalom, a zene, a film, az építészet, a képzőművészet kap teret a csütörtöktől vasárnapig tartó 8. pulzArt fesztiválon Sepsiszentgyörgyön. A gazdag programot a szervezők ismertették.
2022. október 11., 19:302022. október 11., 19:30
Javában tartanak Sepsiszentgyörgyön az október 13. és 16. között szervezendő pulzArt kortárs művészeti fesztivál előkészületei, közösségi és köztéri kezdeményezései. Már napok óta járja a várost Sugár János „Időjárőr” elnevezésű lakókocsija a helyiek történeteit gyűjtögetve, ezeket majd a MAGMA Kortárs Kiállítótérben lehet elolvasni. A nyolcadik kiírás meghívottjait tegnap sajtótájékoztatón mutatták be a szervezők.
Szvoren Edina, Vasile Ernu és Jászberényi Sándor közös vonása az erős szociális érzékenység, hogy a valóság különféle vetületei foglalkoztatják őket.
Páll Gecse Ákos, a színházi, bábszínházi és zenei programok ötletgazdája ismertette a meghívott előadóművészeket. Mint elmondta, nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az elhozott alkotások inspirálóak, újszerűek legyenek, feszegessék a művészeti ágazatok határait.
A 8. pulzArt nyitókoncertjén a Fazer zenekar kortárs, könnyen emészthető dzsesszt játszik németes pontossággal, a zárókoncerten pedig a Noya Rao elektronikus, dzsesszes, trip-hopos hangzással átszőtt soulzenéjét hallhatja a közönség. A Zamat kávézóban lesznek a bulik, ahová Franciaországból és Horvátországból is érkeznek meghívottak. Kolumbán Zenge a 8. pulzArt négy műhelyfoglalkozását ismertette, melyeken a művészet találkozik a tudománnyal a „reinvent” fesztiválmottó jegyében, lesz maszkkészítő workshop, műanyagot újrahasznosító műhely, linómetszeteket nyomtatnak ruhadarabokra.
A filmes programokat Knop Ildikó főszervező mutatta be.
A vetítések után beszélgetésre is sor kerül a Művész Moziban Török Áron, Bordás Szabolcs László és Zsigmond Pál műépítészekkel, illetve a Noise rövidfilm alkotóival: Vass Zsuzsanna rendező-színésszel, Bezsán Noémi koreográfus-performerrel és Kónya Ütő Bence színész-zenésszel. Jegyeket az Eventim.ro oldalon és a városi jegyirodában lehet váltani, a teljes program és további részletek a Pulzart.ro honlapon olvashatók.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!