2011. augusztus 12., 08:582011. augusztus 12., 08:58
A rendezvény célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a helyi épített örökség megóvásának fontosságára. Vasárnap az emléktábla leleplezése és a székelykapu-avatás után szakemberek tartanak előadást a besenyői templomról. Levetítik Balázs János Erdély régi templomai – Sepsibesenyő című filmjét, lesz legendamondó és rajzverseny, táncház és néptáncelőadás. A program a Jeles Napok Háromszéken rendezvénysorozat része. Sepsibesenyőn tavaly kerültek napvilágra egy Szent István-freskó részei és a késő Árpád-kori templom félköríves szentélye. A besenyői templomban már több alkalommal keresték a freskó maradványait, hiszen Huszka József művészettörténész kutatásai alapján meg is rajzolta a forrásokban emlegetett falfestmények elhelyezkedését. Tavaly a Székely Nemzeti Múzeum régészei feltárták a falu első templomának késő Árpád-kori szentélyét. Felszínre került két-három négyzetméternyi freskótöredék, egy Krisztus-portré és a Szent István-freskó több részlete.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!