
Fotó: Krónika
A kötetet és Hary Béla életútját Demény Péter író, költő, a könyv szerkesztője és László Ferenc muzikológus mutatta be.
Hary Béla 1934-ben született Szilágysomlyón, tanulmányait Kolozsváron, Párizsban és Weimarban végezte. Több neves személyiség mellett mestere volt a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, Olivier Messiaent és Kurt Masurt világhírű karmester. Hary 1965 óta a Kolozsvári Magyar Opera karmestereként működik, 1984–1990 között az intézmény igazgatója. Terjedelmes repertoárja főként operákban és balettekben gazdag, pályafutása során a hazai pulpituson kívül gyakran lépett fel lengyel, orosz, olasz és német közönség előtt. Sárga rózsa címmel operát, a Grimm testvérek Hófehérke és a hét törpe című népszerű meséje alapján pedig balettet szerzett. Többek között Sigismund Toduţă Balada és Salvatore Allegra Az arckép című műveinek ősbemutatója fűződik a nevéhez.
„Ez a gazdag életút azáltal vált átfoghatóvá, hogy mondhatni, az operában nőttem fel, így ismertem a beszélgetések során szóba került előadásokat” – mondta el Nagy-Hintós Diána, aki szerint az emberközeli beszélgetéseken alapuló könyv karriertörténetként és kissé operatörténetként is olvasható, hiszen Hary Béla életműve és életútja elválaszthatatlan a kolozsvári opera 1960-tól máig véghezvitt megvalósításaitól.
(fotó: Szabadság)
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.