Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi teátrum fiatal önkéntesei szerepelnek a szeptember közepére tervezett első bemutatóban. Az igazgató, Gáspárik Attila mandátuma lejárt ugyan, de a minisztériumi fejetlenség miatt ideiglenesen folytatja a munkát.
2016. augusztus 31., 18:302016. augusztus 31., 18:30
Tartalmas színházi évad áll a marosvásárhelyi nézők előtt, Gáspári Attila színházigazgató elmondta: a 2016/2017-es évadban kilenc bemutatóra készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. „Megpróbáljuk ugyanazzal a professzionizmussal és odaadással folytatni a munkát, mint amivel abbahagytuk” – fogalmazott az igazgató.
Gáspárik azt is elárulta, miután lejárt a mandátuma, jelenleg ideiglenesen tölti be a színházigazgatói tisztséget. Elmondta: szerdán még hivatalosan is ő volt a direktor, de azután nem tudja, mi lesz. „Azt látom, hogy elég nagy a fejetlenség a művelődésügyi minisztériumban. Nemcsak nekem, hanem a hasonló intézmények vezetői közül mindenkinek lejárt a megbízatása” – fogalmazott Gáspárik, hozzátéve, hogy egyelőre nem írtak ki versenyvizsgát, nem készítették elő a feladatfüzetet, ezért arra számít, hogy további hosszabbítás következik.
Új szövegek és klasszikusok a nagyszínpadon
Az első bemutatót szeptember közepére tervezik Marosvásárhelyen. A Stresszfaktor 15 című előadás érdekessége, hogy nem színészek játszanak benne, hanem a színház fiatal önkéntesei. A Csáki Csilla rendezésében készülő produkció a fiatalok problémáit, a felnőttekkel való konfliktusaikat dolgozza fel. A társulat színészei ezzel párhuzamosan már augusztus közepén elkezdték a próbákat, jelenleg egy Hamvas Béla-szöveggel dolgoznak, ami azért is figyelemreméltó, mert Hamvast eddig nem mutattak be erdélyi színpadokon – hívta fel a figyelmet Gáspárik Attila. Az Olbrin Joachim csodálatos utazása című produkció rendezője Mezei Kinga, aki Szabadkáról érkezett Vásárhelyre.
A következő bemutató már a szilveszteri, amelyre a világhírű Chicago című musicallel készülnek, és amely a színházigazgató szerint igencsak próbára fogja tenni a színészek ének- és tánctudását. Ennek az előadásnak is zajlanak már a próbái, a rendező Juronics Tamás Szegedről, a zenei vezető Incze Katalin és Strausz Imre. Radu Afrim neve már ismerős a vásárhelyiek előtt, igen nagy sikereket ért el az utóbbi években rendezéseivel, így nem meglepő, hogy idén is készül egy előadás az ő rendezésében a városban. „A darab még nincs megírva, azt majd a rendező írja a színészekkel közösen – mondta Gáspárik Attila. – Annyit lehet tudni róla, hogy a témája a múlt rendszerben oly divatos házibuli lesz.”
Macbeth negyven év után újra Vásárhelyen
A nagyteremben a jövő év elején Shakespeare Macbeth című drámáját viszi színre a társulat Keresztes Attila művészeti vezető rendezésében, ami azért is érdekes, mert Vásárhelyen utoljára Macbethet a Tanai Bella–Csorba András páros játszott a ’70-es években és „kíváncsiak vagyunk, ma mit olvasunk ki belőle” – mondta Gáspárik.
A magyarországi Mohácsi János – akinek a rendezésében márciusban, a vásárhelyi hivatásos színjátszás 70. évfordulóján nagy sikerrel mutatták be Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát – szintén visszatér, ezúttal Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabját viszi színre.
Cristian Popescu Timur Vermes kortárs német szerző Nézd, ki van itt című előadását rendezi, amely arról szól, hogy 2011-ben Hitler felébred Berlinben 56 évesen és makkegészségesen. A demagógia és a Facebook irányította új világban az egykori fanatizmusából mit sem vesztő Hitler könnyedén megtalálja a helyét, és televíziós karrierbe kezd. A provokatív előadást Németországban nagy sikerrel játszották. Ugyanakkor egy új Székely Csaba-darabot is bemutat a Tompa Miklós Társulat, a Doktor S-t, amelyet Molière nyomán írt a szerző, és amelyet Rareş Budileanu fog rendezni.
A kilenc új bemutatón kívül még műsorra tűz a társulat tíz előadást az elmúlt évadokból. Például Székely Csaba Bányavirág és Bányavakság című darabjait, de műsorra kerül a román–magyar konfliktust tematizáló Double Bind, illetve a Játszma vége, Az ördög próbája vagy a Nyugalom is. Nem feledkezve meg a fiatal nézőkról sem, így A kisfiú meg az oroszlánok című sikerelőadás is szerepel majd a repertoárban. Az itthoni előadások mellett számos fesztiválmeghívásnak is eleget tesz a társulat.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
szóljon hozzá!