Hirdetés

Önerőből fejlesztenek a nagyváradi Szigligeti Színházban

Születésnapi programsorozattal ünnepli önálló intézménnyé válásának ötödik évfordulóját a nagyváradi Szigligeti Színház, amely a színtársulat mellett néptáncegyüttest és bábtársulatot is magában foglal. 

2016. január 28., 19:472016. január 28., 19:47

Czvikker Katalin menedzserigazgató (képünkön) az MTI-nek szerdán, a programsorozat első napján elmondta, hogy a Bihar megyei önkormányzat öt évvel ezelőtt fogadta el azt a határozatot, amelylyel megalapította a helyi önálló magyar színházat. Később a filharmónia keretében működő Nagyvárad Táncegyüttes, valamint az állami bábszínház Lilliput Társulata is a Szigligeti Színházhoz került. 2011 előtt a nagyváradi magyar színtársulat a románnal közös intézményben működött.

Az igazgató felelevenítette: a szétváláskor főleg a román kollégák aggódtak amiatt, hogy a Szigligeti Színház nem lesz képes fenntartani magát, de a szakmai eredmények és a számok is ennek ellenkezőjét igazolják – mondta. A szétválás körüli vitában román félről olyan vádak is megfogalmazódtak egyébként, hogy a magyar társulat ki akarja utálni a román kollégákat a patinás színházépületből.

Czvikker Katalin szerint önálló intézményként számos olyan kiegészítőprogramot bonyolítanak le, amelyeket nem tudtak volna megvalósítani vegyes struktúrában. Kiemelte, hogy mindhárom társulat egy-egy saját fesztivált alapított az elmúlt öt évben. Emellett elindították az Iskola a színházban, színház az iskolában elnevezésű programot, amelynek keretében évente egy előadást visznek színre gyerekek bevonásával. Létrehozták a Szigligeti Tanodát, ahol az érdeklődő diákok a színjátszás mellett díszlet- és jelmeztervezés, látványtervezés és dramaturgiai képzésben részesülnek. A váradi színház a dráMÁzat erdélyi drámaíró verseny egyik szervezője is.

Az intézmény önerőből végzi a fejlesztéseket, az elmúlt öt évben teherszállító járművet vásároltak, mobilszínpad-rendszert építettek, a fenntartó önkormányzat beleegyezésével pedig két stúdiótérrel bővítették a színházat, a beruházást saját bevételekből, valamint szponzorok támogatásából fedezték. Az új stúdióteremben idéntől független színházi napokat szerveznek, ezzel bemutatkozási lehetőséget biztosítva a független társulatoknak is. A Szigligeti Színház három társulatának előadásait évadonként mintegy 55 ezer néző látogatja, a bérletek száma meghaladja a 4100-at.

Az ünnepségsorozat részeként pénteken 19 órától a magyarországi Góbi Rita társulatának Ne hisztizz! című mozgásszínházi vendégelőadását tekinthetik meg a váradiak, szombaton 19 órától pedig Székely Csaba Bányavirág című darabját mutatják be a kortárs felolvasószínházi sorozat keretében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés