Hirdetés

Nyolc erdélyi személyiségnek adtak át magyar állami kitüntetést

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Nyolc székelyföldi személyiségnek adományozott magas rangú állami kitüntetést Áder János a március 15-ei magyar nemzeti ünnep alkalmából. A magyar államfő által adományozott elismeréseket a kitüntetettek szerda este vették át Csíkszeredában.

2013. március 22., 07:372013. március 22., 07:37

„Olyan emberekről van szó, akik választott hivatásukat hittel végezték és végzik a mai napig. Köztük van a Tatros völgyében élő képzőművész, a gyimesi csángó kultúra tolmácsolója, illetve a gyógyítás mellett a tudományos munkát is magas színvonalon végző orvos. Díjazunk olyan nyugdíjas pedagógust, aki a közösség érdekében is sokat tett. Itt van a Székelyföldi Filharmónia alapítója, illetve egy olyan személy is, akit a kiszolgáltatott gyerekek segítőjeként ismernek. Van köztük író, valamint olyan egyetemi professzor, aki a Sapientia egyetem akkreditációs folyamatának elősegítőjeként is tevékenykedett. És köztük van az erdélyi katolikus közösség lelki gyarapodását szolgáló ferences szerzetes is” – sorolta köszöntőjében az átadási ünnepség házigazdája, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki egyúttal azt üzente a mai nemzedéknek, hogy keressék fel a kitüntetetteket, és tanuljanak el tőlük mindent, amit csak lehet.

Szép Sándor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vegyészprofesszorának egyetemfejlesztési és az akkreditációs folyamatban végzett munkájáért, kiemelkedő oktatói tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Ugyanebben az elismerésben részesült Gálfalvi György marosvásárhelyi író, szerkesztő gazdag irodalmi munkásságáért. Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át az 1944-ben született gyimesfelsőloki festőművész, Antal Imre művészi munkája elismeréseként, illetve két székelyudvarhelyi szakember: Balla Árpád nyugdíjas gyermekgyógyász-főorvos több évtizedes gyógyító munkájáért és az erdélyi magyar orvostársadalom érdekében végzett tevékenységéért és a Székelyföldi Filharmónia alapítója, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója, Bodurian János hegedűtanár.

Ugyanebben a kitüntetésben részesült az 1928-ban Csíkszeredában született Bartha Magdolna nyugdíjas tanárnő, Fülöp G. Dénesné, a marosvásárhelyi Vártemplomi Diakóniai Központ és a Lazarenum Alapítvány intézetigazgatója és P. Nagy István (Tarziciusz atya) ferences szerzetes, akit az erdélyi katolikus közösség lelki és szellemi gondozásáért, illetve életpályája elismeréseként tüntetett ki Magyarország államfője.

Kozán István

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés