
A nagyváradi Szigligeti színház nézőtere
Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad
Premiereket tartottak, posztumusz örökös tag címeket adtak át, kiadványokat mutattak be a a nagyváradi magyar színjátszás 220. évfordulója tiszteletére szervezett ötnapos, vasárnap zárult ünnepségsorozaton.
2018. augusztus 27., 17:462018. augusztus 27., 17:46
Két premierrel, könyvbemutatóval és a Szigligeti Társulat örökös tagja címek átadásával ünnepelte a Szigligeti Színház a nagyváradi magyar színjátszás 220. évfordulóját augusztus 21. és 26. között.
Az Utcakölykök című előadás díszbemutatójával kezdődött a program, a Tóth Tünde rendezte, a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel koprodukcióban színpadra állított darabban a Szigligeti Társulat művészei mellett csaknem negyven gyermekszereplő lépett színpadra. A produkció a 2018/2019-es évadban bemutatásra kerülő Olivér! című musical alkotótáborának élményanyagát dolgozta fel, s mintegy előrevetíti a Charles Dickens világhírű művéből született zenés előadást.
Nagy Béla, 33 levél egy megtépázott babérkoszorúból című, készülő új kötetét is bemutatták, a Szigligeti Színház életműdíjas egykori irodalmi titkára elmondta, a nagyváradi színjátszás történetét feldolgozó öt monografikus művet írt és mindig az olvasmányosságra törekedett, arra, hogy a levéltári kutatómunkája során felfedezett színháztörténeti adalékokat a nagyközönség számára is hozzáférhetően tudja közzétenni.
A szombati programokat Ács Tibor színművész síremlékének avatása zárta. A nyílt társulati gyűlésen Czvikker Katalin főigazgató a színház zárókő-dokumentumából idézett, és elmondta: a 220. évfordulóra szervezett események hűen tükrözik a színház múlt iránti tiszteletét és új iránti fogékonyságát egyaránt.
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője úgy fogalmazott,
A rendezvényen Gajdó Tamás, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa Hétköznapok és ünnepek. Emlékek a nagyváradi színjátszás két évszázados történetéből címmel tartott előadást.
A Szigligeti Társulat örökös tag címeket adományoz a kiemelkedő színházi egyéniségek számára, akik tehetségükkel, áldozatvállalásukkal és teljes munkásságukkal a legmagasabb szinten képviselték egyetemes emberi értékeinket a színpadon és azon kívül egyaránt. A nagyváradi magyar színjátszás 200. évfordulóján, 1998-ban öt személy részesült ebben az elismerésben: Miske László, Cseke Sándor, Varga Vilmos és Gulácsy Albert színművész, illetve Szabó József Ódzsa rendező.
„Amikor a Szigligeti Színház fővezetése úgy döntött, hogy Kelemen Istvánt posztumusz örökös tagsággal tiszteli meg, a legméltóbbak egyikének ítélte oda ezt a címet” – mondta laudációjában Nagy Béla egykori irodalmi titkár. Az emléklapot a díjazott özvegye, Kelemen Márta vette át, aki Pilinszky Harmadnapon című költeményét idézve mondott köszönetet a kiemelkedő színházszervező emlékének életben tartásáért. Hajdu Géza színművész laudációjában rámutatott, Csíky Ibolya pótolhatatlan űrt hagyott maga után nemcsak családja, kollégái, de a színházba járó közönség szívében is, azokéban, akik ismerték és szerették őt, s talán rajongtak is érte.
„Nem is csoda, isteni, sokoldalú tehetséggel megáldott, varázslatos egyéniség volt. Negyvennyolc éves nagyváradi szolgálata nem maradt visszhang nélkül, nem tűnt csak úgy el a süllyesztőben. Hiányát ma is érezzük. Hiányzik a színpadról, az öltözőből. Hiányzik mosolya, hangja, megnyugtató, békét sugalló egyénisége. Nekünk, akik ismertük és szerettük, Csiky Ibolya örök” – hangzott a laudáció.
A díjjal járó oklevelet Vindis Andrea színművésznő, Csíky Ibolya lánya vette át. Az ünnepi eseménysorozatot a Fekete Sas Palotánál elhelyezett emléktábla koszorúzása, valamint Székely Csaba Bányavakság című tragikomédiájának (rendező: Hunyadi István) bemutatója zárta.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!