Hirdetés

Nyilvános terek keresése

Marosvásárhelyen mutatták be a Secolul 21 című folyóirat legutóbbi számát, amelynek törzsanyagát a városban tavasszal megszervezett interkulturális kollokvium írott változata képezi. A 400 oldalas folyóirat Scena publică (Nyilvános tér) című számát bemutatva Alina Ledeanu, a lap főszerkesztője arra is magyarázatot adott, hogy miért éppen Marosvásárhelyt választották a köztér mint a párbeszéd helyszíne, a helyi hatóság és az állampolgárok dialógusa, az interkulturális dialógus tematikáját körüljáró kollokvium helyszínéül.

Máthé Éva

Máthé Éva

2008. szeptember 26., 00:002008. szeptember 26., 00:00

Mint mondta, azért esett Marosvásárhelyre a választás, mert a település jelentős művelődési központ, ugyanakkor az itt élő két nemzetiség viszonya 1990-ben olyan válságon ment keresztül, amely példa nélkül való Románia jelenkori történelmében. Többek között azt is meg akarták tapasztalni a szervezők, hogy a város mennyire dolgozta fel ezt a traumát.
A sokszemközti párbeszédet márciusban Emil Hurezeanu vezette, és olyan közismert személyiségeket hívtak meg a fórumra, mint Mario Hirsch, a luxembourgi Pierre Werner Intézet igazgatója, Borbély László középítkezési miniszter, Mariana Celac műépítész, Smaranda Enache emberjogi harcos, Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke, Spielmann Mihály történész és Ungvári Zrínyi Imre filozófus. A tartalmas kötet lanszírozásán szintén jelen voltak a helyi hatóságok képviselői, valamint a márciusi kollokvium társszervezői: a Pro Europa Liga társelnöke, Smaranda Enache, a Bernády György Közművelődési Alapítvány nevében Nagy Miklós Kund újságíró és Marosvásárhely két alpolgármestere: Csegzi Sándor és Marius Ichim, valamint több olyan értelmiségi, akik részt vettek a márciusi vitában.
A közölt anyag érdekes, tanulságos tükröt állít a városnak, amely rendkívüli, szecessziós és barokk stílusban készült építészeti örökségével, pezsgő művelődési életével hívta fel magára a figyelmet. Alina Ledeanu szerint ha lenne rá kezdeményező akarat, semmi akadálya nem lenne annak, hogy a város a közeljövőben – Nagyszebenhez hasonlóan – egy időre Európa kulturális fővárosává váljon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés